RETRO RÁDIÓ

Felháborító hazugságokat terjesztenek Szinetár Dóráról!

The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2015. 11. 12. 14:43

Az egyik napilap arról számolt be, hogy egy mûsorfelvételen volt férjét, Bereczki Zoltánt szidta Szinetár Dóra. Ám mindez nem több, mint hazugság.

Alaposan felkavarta a médiát a Bors csütörtök reggeli cikke, amiben kemény szavak hangzanak el Szinetár Dóra szájából Bereczki Zoltánnal kapcsolatban. Vagyis helyesebben mondva, Szinetár szájába adták a szavakat.

Az énekes-színésznő ugyanis nem nyilatkozott a lapnak. Az állítólagos mondatait a még adásba sem került, A Nő Háromszor című műsor következő részéből emelték ki elviekben. Bár azt nem tudni, hogy ehhez miként jutottak volna hozzá. 

A cikkben leírtakat Dóra a sajtósán keresztül cáfolta a %RIPOST%-nak. Soha nem szidta, és nem is fogja szidni a volt férjét. Nincs rá oka, és nem is érzi szükségét annak, hogy a gyereke apját bántsa. Amit a lapnak is elmondott volna, ha megkeresik az anyag megjelenése előtt. De ez elmaradt. Valószínűleg nem véletlenül.

A művésznő a hivatalos Facebook-oldalán is kifejtette a véleményét a róla terjedő hazugságokról.

A Nő Háromszor pénteki adásában pedig mindenki meghallgathatja, hogy valójában mit mondott Bereczkiről és egykori házasságukról.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.