RETRO RÁDIÓ

Bíróságra megy a róla szóló hazugságok miatt Szinetár Dóra

B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 11. 18. 23:34

A csinos színésznõt megdöbbentette, amikor napokkal ezelõtt hazugságot állított róla egy napilap. Dóra elárulta, a kínos eset nem marad megtorlás nélkül.

Mindenki kétkedve fogadta a hírt, miszerint Szinetár Dóra azt nyilatkozta egy műsorban: "Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná. S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam" - mondta a napilap szerint az énekesnő a kamerák előtt. Azért is furcsállták sokan a kétgyermekes édesanya állítólagos kijelentését, mert a válás óta kiegyensúlyozott viszonyt ápol exférjével, és mindketten ügyelnek rá, hogy véletlenül se bántsák meg a másikat, főleg nem a nyilvánosság előtt.

Amint szembesült a cikkel Dóra, azonnal cáfolta a súlyos vádat a Facebook-oldalán. Azért is érezte méltatlannak a leírtakat, mert a szóban forgó adás, amiben exférjéről is beszélt, még le sem jött a tévében, amikor a lap már megjelent.

A színésznő megelégelte, hogy hazugságokat terjesztenek róla, és bejelentette: az ügynek jogi következményei leszek!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.