RETRO RÁDIÓ

Fordulat a verekedős botrányban! 3 évet kaphat Kállay-Saunders András!

B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 08. 25. 18:00

Az énekesbe és barátaiba két éve kötött bele egy társaság, amelynek tagjai végül súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Az új orvosi szakvélemény miatt a vád is enyhébb lehet András ellen.

Enyhíthetik a Kállay-Saunders András elleni vádakat. Az orvosi szakvélemény ugyanis alátámasztotta, hogy a Hajógyári-szigeten történt verekedésben legfeljebb súlyos testi sértést követhetett el a népszerű énekes. Korábban az ennél jóval komolyabb "életveszélyt okozó testi sértés" miatt nyomoztak. Jelen állás szerint legfeljebb 3 évig terjedő szabadságvesztést kérhet Andrásra az ügyész, miután elkészül a vádirat és elindul a tárgyalás.

Bizonyossággal, határos valószínűséggel látható, hogy csapódásos hanyatt esés okozhatta a fejsérülést

- idézte a szakvéleményt a Blikknek András ügyvédje, Dr. Magyar György.

Két évvel ezelőtt egy szórakozóhelyről éppen a taxiállomás felé tartott az énekes szerelmével, Tolvai Renivel, és egy afrikai származású zenész barátjával. Egy másik társaság tagjai állítólag rasszista megjegyzéseket tettek rájuk, majd kicsit később rájuk is támadtak. A kötekedők egyike végül arc- és orrcsonttöréssel, a másik férfi pedig agyzúzódással került kórházba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.