RETRO RÁDIÓ

Még a karja is eltört a részegen verekedő VV Ádámnak

Még a karja is eltört a részegen verekedő VV Ádámnak
LAPSZEMLE
Szerző
LAPSZEMLE
Létrehozva2015. 06. 27. 10:40

Mûteni kellett VV Ádám karját, miután egy balatoni diszkóban három férfi nekiesett, és elkezdte ütni-verni. Nem ez az elsõ részeg balhézása a valóságshow szereplõjének.

A Való Világ 7 játékosa a minap néhány barátjával a Balaton északi partján mulatott, amikor ismeretlenek megtámadták - számolt be az esetről a szombati BLIKK.

Jól éreztük magunkat, ittunk is, de nem voltam részeg. Már korábban is észrevettem, hogy ez a három férfi kiszúrt engem. Talán a Való Világból ismertek meg, de nem tudom biztosan, mert ez sem derült ki számomra

- meséli VV Ádám.

Ahogy emlékszik, éppen táncolt, amikor egyszer csak ott álltak mellette hárman, majd az egyikük minden ok nélkül meglökte.
A Való Világ sztárja megkérdezte, miért lökdösik, mit akarnak tőle, de csak annyi választ kapott, hogy nem tetszik nekik a pofája.

A következő pillanatban már ütött is

- mondja VV Ádám, akit annyira váratlanul és gyorsan ért az ütés, hogy védekezni sem tudott.
Hamar földre került, ahol még kapott pár ütést és rúgást is.

Ádámot a történtek után hazakísérték a barátai.
A feje és a karja is nagyon fájt, de csupán másnap tudott elmenni orvoshoz, aki azonnal a műtőbe küldte.

A balhés srác

VV Ádámmal a múlt héten is kötözködtek, akkor is ittasan sikerült szóváltásba keverednie.
Egy vonaton fárasztotta az utasokat énektudásával, majd egy fradistával kezdett el vitatkozni, de végül békésen megbeszélték a dolgot, és nem fajult el a konfliktus.

Most azonban VV Ádám húzta a rövidebbet, hiszen kórházban kötött ki és főnöke is kirúgta munkahelyéről, mondván,

nincs szüksége ilyen balhés srácokra.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.