tóth gabi
Ami húszévesen ment, az tíz évvel, két szüléssel később már nem olyan könnyű. Luca viszont nem adta fel, amikor megtalálta a neki való étrendet, az aktivitását is fokozta. A jutalom nem is maradt el!
Magyarország sajnos nincs túl jó helyen az aktív nemzetek rangsorában. A statisztikák szerint honfitársaink nagy része egyáltalán nem mozog eleget, és ez nyilván összefüggésben van azzal is, hogy milyen nagy az elhízottak aránya. Lucának korábban sikerült a pluszkilókkal megbirkóznia sportolással, de másodszor már többet is be kellett vetnie, és az edzésadagot is növelnie. Szerencsére talált olyan mozgásformát, ami komolyabb túlsúllyal is biztonságosan végezhető - írja a Fanny Magazin.
Kutatások ezrei foglalkoznak az elhízás okaival, de Halász Virág Luca szerint az ő esete nem volt bonyolult. Hiszen már gyerekként sem volt vékony.
A szüleimtől is ezt örököltem, és az iskolában sokat piszkáltak a súlyom miatt. Gyerekként nem voltam túl aktív, és nem is táplálkoztam jól. Aztán később, amikor dolgozni kezdtem, egyértelműen a rossz étrend volt a gond. A zacskós tésztás levesek, a péksütemények és a sok energiaital hatására 86 kiló lettem a 172 centis magasságomhoz. Ekkor, 2012-ben kezdtem kangoora járni, és az edzéssel le is adtam 16 kilót. Nagyjából hetven voltam, amikor megismerkedtem a férjemmel, és a következő években talán a boldogság kilói gyűltek rajtam, 2016-ra már 85 kiló voltam ismét, ennyivel estem teherbe. Mivel az étkezésre abban a kilenc hónapban sem figyeltem, 110 kilóval mentem szülni
– mondja Luca.
A szülés után sikerült újra elérni a 90 kilót, viszont nemsokára jött a második baba.
– Három év különbség van köztük, és a második szülésre is 110 kilósan mentem. Ez után már csak 96-ra fogytam le. Elkezdtem egy korábban is kipróbált diétát, amivel akkor fogytam valamennyit, de ehhez napi háromféle fogást kellett volna megfőzni, ami a gyerekek mellett kizárt volt. Közben kétszer költöztünk, és újra elkezdtem dolgozni is. Végre visszatértem a kangoohoz, ami először persze nehéz volt, de az állóképességem gyorsan fejlődött. Ám ami húszévesen fogyasztott, az harmincévesen ahhoz volt elég, hogy ne hízzak tovább, a heti két edzés mellett tartottam a súlyomat. Egy szomszédom akkor már másfél éve élt ketogén étrenden, és mivel egy vizsgálat azt mutatta, hogy a sok light élelmiszer miatt nem viszek be elég zsírt, azt gondoltam, én is kipróbálom ezt a módszert, aminek a lényege a drasztikus szénhidrátmegvonás, és helyette a fehérje és zsír mennyiségének növelése.
A ketogén diéta általában gyorsan kezd hatni, nem volt ez másként Lucánál sem.
– Három hónap alatt adtam le húsz kilót az új étrenddel, amit az elején nagyon szigorúan tartottam. Eközben pedig növeltem és változtattam az edzések mennyiségét is, mivel a lazává vált bőrt ki kellene tölteni izommal. Jelenleg heti egyszer megyek kangoora, emellett személyi edzőhöz járok és aerobicra. Összesen heti hat órát edzek, amiben sokat segít a munkabeosztásom és a férjem is, akire rá tudom bízni a gyerekeket. Most 73 kiló vagyok, és megállt a fogyásom, pedig az általam kitűzött cél a 65. A személyi edzőm szerint ez reális, de mindenki más azt mondja, már nem kéne tovább fogynom. Én persze látom a képeket, hogy mennyit adtam le, de a tükörképem még mindig nem győz meg róla. Talán ha hetven alá megy a súlyom, elhiszem, hogy elég lesz – nevet a gyógyszertári szakasszisztensként dolgozó Luca.
Nem csak a kiló számít
Sokszor megtévesztő lehet a széles körben használt BMI index, ami csak a nemet, magasságot és súlyt veszi figyelembe annak meghatározásakor, hogy valaki túlsúlyos vagy éppen alultáplált-e. Luca jelenleg már a normál tartományban van, de a rengeteg edzés és a sok fehérje hatására komoly izomtömeget épített, ami nehezebb, mint a zsírszövet. A BMI pedig a sportolók egy részét is túlsúlyosnak mutatja.
– A férjem hatvan kiló vasággyal együtt, és végig támogatott, a személyi edzőt is ő javasolta. Szerinte sem kellene már többet fogynom, ahogy ezt mások is mondják. Mindenesetre már lazábban veszem az étrendet, bár a menüm továbbra is nagyrészt húsból és tojásból áll – mondja az édesanya.
Sertéshús savanyú káposztával
1 adag: 481 kcal
Hozzávalók (1 adaghoz):
• 120g sertéstarja
• 1 ek olaj
• 110g savanyú káposzta
• só, bors
• 60g 20%-os tejföl
Elkészítése:
Vágjuk a húst falatnyi darabokra. Egy enyhén beolajozott, forró serpenyőbe tegyük bele, adjuk hozzá a káposztát, sózzuk, borsozzuk. Adjunk hozzá egy kevés vizet és a tejföl nagy részét, majd letakarva, kis lángon pároljuk puhára. Végül a maradék tejföllel tálaljuk.
Sajtgolyók káposztasalátával
1 adag: 617 kcal
Hozzávalók (2 adaghoz):
• 200g reszelt zsíros sajt
• 2 tojás fehérje
• só, bors
• olaj a sütéshez
• ¼ friss káposzta
• 100g görög joghurt
Elkészítése:
A sajtgolyók hozzávalóit összekeverjük, majd a formázott golyókat forró olajban kisütjük.
A salátához a káposztát lereszeljük, és lesózzuk. Fél óra múlva kifacsarjuk a levét, és görög joghurttal elkeverve tálaljuk.
Keto-raffaello
Hozzávalók 10 darabhoz
1 db: 105 kcal
• 250g mascarpone
• 3 ek kókuszliszt
• 3 ek kókuszreszelék
• vaníliakivonat
• édesítőszer
• sózatlan mogyoró
Elkészítése:
A hozzávalókat a mogyoró kivételével összegyúrjuk, majd gombócokat formázunk belőlük úgy, hogy mindegyiknek egy mogyoró legyen a közepén.