EZO

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.19.

Asztrológiai újév: erre a három csillagjegyre vár hatalmas változás szerdától

Március 20-án lép a Nap a Kos jegyébe, kezdetét veszi az asztrológiai újév, a tavaszi napfordulót is ezen a napon ünnepeljük! 3 csillagjegynek igazán kedvező változásokat hoz.

Az asztrológiában az újév a Kos havának első napján, a tavaszi napfordulóval kezdődik. Idén március 20-ra esik. Erre a 3 csillagjegyre nagy hatással lesz ez a kezdet. A változásokat a Mars bolygó három nappal későbbi mozgása is segíti majd. Vajon rád is nagy fordulat vár? 

Time,Of,Spring,Zodiac,Signs,,Woman,Aries
Az asztrológii újév komoly változásokat hoz  Fotó: Dzhulbee

Kos

Szerdán hajnalban változásokat hoz a tavaszi napforduló, ki leszel cserélve! Lelkesedéssel, lendülettel töltődsz fel. Bármibe kezdesz, érdemes azért egy kicsit leülni és megtervezni, akkor is, ha ez nem éppen jellemző rád. Ha ügyesen navigálod a saját életed alakulását, tudatos vagy, akkor ez a lendületes energia valós és hosszútávú változásokat hozhat. A Mars a bolygó a Halak jegyébe lép be pár nappal később, és ezt ügyesen használd ki! Közben pedig tudatosítsd, hogy nem mindent kell megtenned azonnal. Lassít ez az energia, de attól te még haladhatsz az utadon. Kreatív és lelkes leszel, a munka területén. Közeleg a születésnapod is, és a tavasz energiái is pozitívan hatnak rád.

Oroszlán

Amint belép a Kosba a Nap és elkezdődik a hivatalos tavasz, te hirtelen megváltozol. A szerelem terén teljesen felforgatnak az energiák, és a párod ezért nagyon hálás is lesz. Tele leszel szenvedéllyel, sziporkázni fogsz. Ha egyedül élsz, akkor a környezetedben lévő emberek ezt észre fogják venni. Elemedben leszel, sugárzol, feltámadsz. Ne csodálkozz, ha lépten-nyomon mosolygós arcokba botlasz és még a szerelem is érlelődik számodra. A népszerűséged megugrik ebben az időszakban!

Mérleg

Nagyon kedvező a munkád és a karriered szempontjából az asztrológiai újév kezdete. Figyeld a jeleket, mert az égiek most irányt mutatnak számodra. Ha nem tiszta, hogy mit is szeretnél, bizonytalanságodra most választ küldenek neked. Ügyesen tudsz lépni, és végre ehhez döntened is kell. Szerelmi életed felpezsdül, nemcsak a tavasz kezdete ez a nap, hanem valami komolyabb érzelmi változást is érezhetsz - akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban. Engedd bele magad a csodás érzésekbe, ideje egy kicsit szárnyalnod!
 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek