Létrehozva: 2023.08.20.

Akiket földbe tipor egy szakítás: csillagjegyed elárulja, mennyi ideig tart a kapcsolat utáni gyász

Van, akik hamar túllendülnek, ha kihuny a láng és véget ér egy szerelem, míg mások úgy érzik, mintha az egész életük darabokra hullott volna. Bizony, minderről a csillagok is tehetnek!

Mostanában Tóth Gabi és Krausz Gábor derült égből villámcsapásként bejelentett válásától hangos a hazai sajtó: mindenki a miértekre és a hogyanokra kíváncsi. Aki szakított már valaha is az életében (van olyan, aki nem?), az pontosan tudja: most mind a sztárséf, mind az énekesnő a kapcsolat utáni "gyászidőszakot" éli. Hogy melyikőjüknek meddig tart, az sok mindentől függ – többek közt a csillagoktól is, horoszkópunk ugyanis, mint oly sok mindenre, a szerelmi életünkre és a szakítás feldolgozására is hatással van. Most eláruljuk, ki az, aki könnyebben, és ki az, aki nehezebben teszi magát túl egy kapcsolat végén.

szomorú, szomorúság, bánat, szakítás, válás, Shutterstock 1940515963
Van, aki hosszú hónapokon keresztül szenved egy szakítás után  Fotó: Antonio Guillem / Shutterstock

4 csillagjegy, akiknek a legtovább tart túltennie magát a volt szerelmén

Kos

Noha a legtöbb tűz csillagjegyű könnyedén lép túl az exén, a Kos a kivétel, ami erősíti a szabályt: egy életre terveznek, így minden szakítás váratlanul éri őket. Ha az exük kizárja őket az életéből, vagy épp továbblép, az alaposan megtépázza a Kos önbizalmát, így még akkor is az övék kell, hogy legyen az utolsó szó, ha nem is akarják visszakapni volt kedvesüket. Épp ebből adódik, hogy nehezen engedik el az elmúlt kapcsolatot, és így továbblépni is nehézkesen tudnak.

Rák

Egy szakítás után a Rákoknak leginkább egy erős baráti körre van szükségük: olyan emberekre, akik megakadályozzák őt abban, hogy visszakönyörögje magát a véget ért kapcsolatba. Sajnos ugyanis a Rák csillagjegy szülöttei hajlamosak erre. Ráadásul mivel gondoskodó természettel áldotta meg őket a sors, emlékeikben megszépülnek a múlt történései, ami még könnyebbé teszi számukra, hogy a véget ért szerelem után sóvárogjanak - ami igencsak megnehezíti a továbblépést.

Skorpió

A Skorpió horoszkóp szülöttei egész más indíttatásból nem tudnak továbblépni hosszú-hosszú időn át: nekik a bosszú tervezgetése miatt forog minden gondolatuk az exük körül - a végeredmény azonban ugyanaz: rá gondolnak a nap 24 órájában. Gyűlölik, ha kiderül, hogy nem volt igazuk, hogy valaki kihasználta őket, és képtelenek megbocsátani. Épp ezért megfogadják: soha nem követik el azokat a hibákat, amik a fájdalmas szakításhoz vezettek - ez azonban alaposan megnehezíti számukra, hogy újra megnyíljanak valakinek.

Halak

Az összes csillagjegy közül a Halak számára tart a legtovább a szakítás utáni gyászidőszak. Ők azok, akik napokig sírnak, elönti őket a szomorúság, ami szinte bénítóan hat rájuk. Ezt követően elkezdik magukat hibáztatni a kapcsolat végéért. Mivel született romantikusok, képtelenek elhinni, hogy ismét boldogok lehetnek, egészen addig, amíg újra rájuk nem talál a szerelem – hogy aztán nagy valószínűséggel kezdődhessen minden elölről.

EZO

Három csillagjegy, akiknek nyár végére összeomlik a szerelmi élete

Kihívások és önismereti felismerések elé állíthat az élet.

EZO

Három csillagjegy, akiknek nyár végére összeomlik a szerelmi élete

Kihívások és önismereti felismerések elé állíthat az élet.

 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

EZO

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

EZO

Öt csillagjegy, akikkel a legnehezebb jól kijönni

EZO

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

EZO

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik jól leplezi az érzéseit

EZO

5 csillagjegy, aki feltétel nélkül szeret, történjék bármi