RETRO RÁDIÓ

Mutasd a tenyered, megmondjuk, mit árul el rólad!

Fortune,Teller,Woman,Wearing,Silver,Rings,With,Turquoise,Stone,And
Sors Edina
Szerző
Sors Edina
Létrehozva2021. 06. 18. 07:00

Hihetetlen, milyen sokat elárulnak a tenyérvonalak! Meglepően egyediek, akár csak az emberi életek. Ismerd meg a saját sorsodat!

Tenyér vonalai árulkodnak személyiségről, életről, szerelemről és a sorsról is. Mutatjuk a négy jellegzetes vonalat, így te is megismerkedhetsz velük. Mindkét kezed érdemes megvizsgálni, hiszen így válik láthatóvá az idő múlásával, a változás is.

Tenyérjóslás Fotó: Shutterstock

A passzív kezeden az örökölt tulajdonságaid, a hozott mintáid mutatkoznak meg, míg a többet használt kezeden a változások jelennek meg születésed óta. Akinek hatalmas az eltérés a két keze között, az egészen biztos foglalkozik önismereti, lelki, szellemi munkával, önfejlesztéssel. Mutatja, hogy tudatosan éli az életét.

Tenyérvonalak

1.Szívvonal

Ne csodálkozz! Természetesen a szerelmi életedről árulkodik ez a vonal. Ha rövid, halvány vagy nagyon egyenes, akkor téged nem a romantika vezérel, inkább vagy logikus a szerelmi ügyekben. Ha viszont hullámos, erős, vastag, és sok más vonal keresztezi, akkor gazdag szerelmi életed van. Ha a szívvonalad a közvetlenül a mutatóujjad alatt kezdődik, akkor elég válogatós vagy, többször is meggondolod kivel állsz szóba. Ha pedig keresztezi az életvonaladat ,akkor előfordulhat, hogy nem egyszer törik össze a szíved az életben.

2. Fejvonal

Megmutatja a veled született képességeket, és árulkodik a személyiségedről is. Ha halvány, akkor nehezen fókuszálsz és hajlamos vagy álmodozni. Ha hosszú ez a vonalad – ez a leghatásosabb mindegyik vonal közül -, akkor éles elméjű vagy, kiváló gondolkodásra vall. Ha a vonal mély, akkor összeszedett vagy, akinek nincs problémája a tanulással, és nagyon jól kommunikálsz. Ha rövid ez a vonalad, akkor nem merülsz el a részletekben, hajlamos vagy a felszínességre, de ettől még sikeres lehetsz.

3. Életvonal

A hüvelykujjat öleli körbe, akinek halvány ez a vonal, annak érdemes odafigyelnie, hogy ne folyjanak el energiái, életerejét ne adja oda másnak. Mélyebb életvonal, különösebb nehézségek nélküli életútra utal. A törések, viszont életmódváltásokról, változásokról mesélnek. rengeteg tanulságról az életben. Szintemelkedésekről. Ez a vonal tudósít a fizikai állapotról is. Ha valakinek sok hosszanti vonal fut a kezén, hosszú életet jelenthet, többszöri nehézségek leküzdése mellett.

4. Sorsvonal

Ez a vonal mutatja meg azokat az eseményeket, melyekre szinte nincs hatásod, viszont az eseményeknek befolyása van az életedre. Ha mély ez a vonal a tenyereden, akkor több sorsszerű fordulatra számíthatsz az életed során. Ha az életvonalad elejéhez kapcsolódik a sorsvonal, akkor fiatalon az önmegvalósításon fogsz dolgozni. Ha közben fut össze a két vonal, akkor később jön el életedben a sorsszerű változtatás. A törések rajtad kívülálló változást jelentenek. Kettős sorsvonal nem jó jel. Két életet jelent, egyet a valóságban, ami szinte gyötrelmes és egyet álmainkban. Ha nem lelhető fel a tenyéren a sorsvonal, akkor olyan, mint ha nem élne az ember, hanem véletlenül pottyant volna ebbe a világba. A tenyér vonalai árulkodnak!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.