Létrehozva: 2019.09.22.

Vigyázz, ha hazudnak neked: durva dologra jutottak a kutatók!

Nem is gondolnád, mivel állsz szemben.

Könnyen megbocsátasz? Úgy gondolod, hogy belefér, ha a másik olykor füllent neked? Ez nagylelkű és kedves dolog tőled, de nagyon is veszélyes. A kutatók ugyanis egy tanulmányban egészen ijesztő következtetéseket állapítottak meg.

A UCL szakemberei arra jutottak, hogy az önös érdekből elkövetett apró torzítások és füllentések egy idő után érzéketlenné teszik az agyat a hazugsággal járó negatív érzésekre.

Ez azt jelenti, hogy aki rendszeresen ferdíti el kissé az igazságot, annak az agyában az amigdala aktivitása egyre csökken, tehát az a terület válik tompábbá a hazugsággal szemben, mely az érzelmekért felel, és amely a hazugsággal járó negatív érzelmeket, bűntudatot, lelkiismeretfurdalást segít feldolgozni.

Így aztán az egyre nagyobb mellébeszélések már nem okoznak nagy érzelmi viharokat, tehát könnyen lehet egyre nagyobb és gyakoribb az esélye, hogy az illető nem fog igazat mondani, méghozzá nem csak apróságokban, hanem egyre nagyobb horderejű dolgokban sem.

Ezért aztán türelem és megértés ide vagy oda, legyél résen, ha valaki többször is lódításon kapsz: könnyen lehet, hogy komolyabban is becsap majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban