Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.02.

Magyarország 10 legszebb helye, ha esküvőt tervezel

Úgy tûnik, a klasszikus házasságkötõ teremben köttettetett esküvõk kora lejárt, és egy teljesen új divatnak kezdtek hódolni a párok. Megkérdeztünk egy profit, melyek a legkedveltebb magyarországi esküvõi helyszínek.

Tóth Alexandra profi esküvőszervezőt kérdeztük, hogy melyek most a legnépszerűbb magyarországi esküvői helyszínek.

„Az esküvőknek eljött az a korszaka Magyarországon, amikor a legtöbb pár a szabad ég alatt szeretné kimondani a boldogító "Igen-t". Ma már nemcsak a vacsorákat akarják a természetben elfogyasztani a párok, de a polgári szertartásokat is szeretnék a szabad ég alatt és nem házasságkötő termekben tartani. Imádják a zöldet, a vizet, a napsugarat, vagyis mindent, ami egy szabadtéri esküvőnél adott."

 Magyar Talléros Pálinka és Rendezvényház - Nyírtass

Nyírtass Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Kisvárdai járásban található település. Itt nyitotta meg kapuit 2016 májusában ez a kis ékszerdoboz, melyet szívesen választanak esküvői helyszínnek a párok. A rendezvényházban 130 főt tudnak vendégül látni, és vintage részéhez gyönyörű japánkert tartozik, óriás bonsaiokkal.

De exkluzív részlegük akár 300-400 fő befogadására is alkalmas, ahol egy fűthető elegáns sátor is a rendelkezésükre áll az ide érkezőknek. Páratlan mediterrán kertje első pillantásra magával ragadja a vendégeket és a jegyespárokat is.

 Playa Luna - Mátyusháza puszta

A Playa Luna egy húsz hektárnyi magánbirtokon elterülő igazi kuriózum, Pápa közelében.

Óriási bambuszerdeivel, egzotikus pálmáival, grandiózus tavaival, homokos strandjával a dél-amerikai tengerpartokat idézi az ide látogatóknak. Egy eldugott kis csoda, ahová nem hatol be a város zaja, ahol megáll az idő, és amely különleges növényzetével, egyedi formájú épületeivel egy szempillantás alatt álomvilágba röpíti az ide érkező vendégeket.

Tópart Hotel - Balatonvilágos

A Balaton környéke már régóta kedvelt helyszín az esküvőre készülő pároknak, de ennek a kis ékszerdoboznak saját vízparti szakasza, privát mólója is van, ahonnan lélegzetelállító naplemente látható, vagyis minden adott, ami egy igazán meghitt ünnephez kellhet.

A hely évek óta a Balaton egyik legnépszerűbb esküvő- és rendezvényhelyszíne. Ha nem csak a ceremóniát, de a lakodalmat is szeretnénk itt tartani, a szálloda ősfás kertjében felállított sátorban ezt is megtehetjük.

Prónay Kastély - Alsópetény

A Prónay-kastély a fővároshoz közel, a 40 km-re fekvő Alsópetény főutcájában, a templomdombbal átellenben található 1750 körül épült barokk stílusban. Ez a csodás épület is ma már egy exkluzív esküvői helyszín, amit szívesen választanak a párok.

A kastély fénykorának hangulatát idéző Nagykastély reprezentatív termei a dísztóra és kastélyparkra nyíló szalonja esküvők, családi és baráti összejövetelek ideális helyszíne. Egyetlen, impozáns lakosztályát kastélyban tartott esküvők nászutasai is szívesen használják.

A kastély csak előzetes bejelentkezés esetén nyitja meg kapuit, nagyobb létszámú (min. 10 fős) társaságokat fogad, akiknek a rendezvények ideje alatt kizárólagos használatot biztosít.

Villa Vitae - Balatonfüred

Aki a provence-i levendulamezők, a dél-franciaországi hegyek hangulatát szeretné érezni az esküvőjén, annak ma már el sem kell utaznia itthonról. Mindez lehetséges a Balaton parton is.

A Villa Vitae mesés, exkluzív környezetben, Balatonfüredtől mindössze néhány kilométerre, Tihanyi-félszigetre néző panorámával nyitotta meg kapuit azon házasulandó párok előtt, akik egy igazán különleges helyszínt keresnek életük nagy napjához.

 Liszkay Borkúria - Monoszló

Az olasz hangulat szerelemeseinek sem kell ma már Olaszországig elutazniuk. A Balaton északi partjának Toszkánát idéző táján egy festői, eldugott település hívogat eltéveszthetetlenül a Hegyestű bazaltkúpjával - ez Monoszló.

Itt alakította ki szőlőbirtokát a Liszkay család azzal az elhatározással, hogy ötvözik a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. A tipikusan francia Chateaux stílusban épített, eklektikus elemekkel tarkított épület fekvése eszményi: olyan pazar panorámával rendelkezik a teljes Káli-medencére és a Pangyér dűlőre, amilyen sehonnan sem látható.

Mindeközben csend, nyugalom, béke, valamint gyengéden hajló szőlőtőkék övezik a páratlan kilátást. A szőlőben megbúvó, exkluzív Liszkay Borkúria különleges helyszíne lehet egy gyönyörű esküvőnek.

 Wedding Garden - Budapest

Ez a csodálatos helyszín Budapest belvárosától 10 percre, a Hajógyári-szigeten gyönyörű zöld környezetben, egy golfpályán található fehér rendezvénysátor, mely ideális azoknak, akik természetközeli, vintage, vagy romantikus hangulatú helyszínt keresnek.

Tavasztól ősz végéig várják a jegyespárokat. Az esküvő napján az egész gyakorló golfpálya az esküvői vendégek rendelkezésére áll és helyszíni szertartás is tartható a gondosan ápolt gyepen.

Budavári Hilton - Budapest

A klasszikus álomesküvők egyik kedvenc helyszíne a Budavári Hilton, ahol az ifjú párt és a násznépet páratlan szép környezet és felejthetetlen élmények várják!

Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő különleges építészeti kialakítású Hiltont ma is szívesen választják a párok. A Dominikánus udvar és a kolostor kerengője esküvői ceremóniák tökéletes helyszínei lehetnek. A Mátyás templom, a Budavári Evangélikus templom és az I. kerületi házasságkötő terem egy rövid sétával elérhetők.

Nádas Pihenőpark - Vasad

Ma is sokan vágynak arra, hogy egy tóparton állva, egymás kezét fogva, a természet lágy ölén, a kék ég alatt mondják ki egymásnak a boldogító igent, és kössék össze hivatalosan is az életüket! A pihenőpark három remek helyszínt is kínál a jegyespároknak.

A csónakház például kreatív, vidáman extrém, ugyanakkor meghitt esküvői helyszínt jelent. Zárt körűen ünnepelhetünk közvetlenül a tó mellett. A kis fahíd a nádas szigetre vezet, ami a szertartás színhelye lehet.

Ez a helyszín azonban ennél sokkal többet tud, hiszen a násznépnek vacsorát, sőt akár szállást is tud biztosítani a létesítmény.

 Babérliget Kúria - Polány

A Babérliget ideális esküvői helyszín mindazok számára, akiket megérint a vidéki romantika bája. A Kúria árnyas kertje, valamint a romantikus gesztenyefasor hangulatos helyszínt biztosít a szertartás számára, a vacsora és a mulatság idejére pedig az új építésű rendezvénypavilon nyújt tökéletes élményt.

A Pavilon fedett – így a váratlan záporok sem szabhatnak határt a boldog pillanatoknak –, kialakításának és környezetének köszönhetően azonban mégis olyan érzést kelt, mintha a természetben, szabad ég alatt lennénk.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-