Létrehozva: 2020.12.08.

Szeretkezés nélkül csap le a gyönyör a párokra, eszméletlen technikák

Ki mondta, hogy csak akkor lehet jó a szex, ha aktus is van? Vannak párok, akik anélkül szeretnek eljutni a csúcsra. Ehhez persze nem árt ismerni néhány pikáns és rafinált technikát...

A szexre gondolva mindenkinek rövid előjáték, majd egy fergeteges aktus jut eszébe. Vannak azonban párok, akik nem tesznek fel mindent egy lapra, és átélik az élvezeteket behatolás nélkül is. Vagyis az egész romantikus légyott tulajdonképpen egy hosszúra nyújtott előjáték. És az orgazmus nem marad el, sőt: sok nő állítja, hogy sokkal nagyobbat robban a gyönyör, mint behatoláskor. Egy online fórumon elárulták a technikát…

Fotó: pexels.com

1. Ne parázz rá az orgazmusra

Ezek a párok úgy vannak vele, hogy vagy jön a csúcs, vagy nem; persze, jó, ha lecsap a gyönyör, de várakozás helyett az érintésekre, csókokra figyelnek, és arra, hogy az egész együttlét alatt maximálisan jól érezzék magukat. Arra már korábban is rávilágítottak szakértők, hogy a női orgazmus sokszor azért marad el, mert a szebbik nem tagjai hajlamosak görcsösen várni, hogy következzen be végre. Ezzel a módszerrel a legtöbb esetben be szokott.

2. Vedd vissza a tempót

Tény és való, hogy a gyors meneteknek is megvan a maguk bája, de ennél a finom szexmódszernél a lassúság a lényeg. Kapcsoljátok ki a telefonjaitokat, ne engedjétek, hogy bármi megzavarja a meghitt erotikát. A lényeg, hogy a pár mindkét tagja élvezze a másik bőrének az érintését, a titokzatos és intim helyeket, a sóhajokat és a gyönyört – ehhez pedig lassan kell belemerülni a játékba.

3. Ébreszd fel a nőstényoroszlánt!

A nőknél a szex fejben indul, így ott kell támadást indítson a férfi; és sokszor nem is az ágyban, hanem például napközben egy pikáns chatüzenettel arról, hogy mi vár rájuk otthon. A lényeg, hogy már úgy érkezzen haza, hogy fejben ráhangolódott az élményre.

4. Alaposan izzítsd be a tüzet

Nem baj, ha lassan indul be a vágy a nőben, hiszen így sokkal intenzívebb lesz a gyönyör. Főleg, ha néha kicsit vissza is veszel a tempóból; egy idő után minden érintésedet szomjazni fogja.

7. Ébreszd fel az összes érzéket

Például kezdd a látvánnyal; a nők ugyan nem túl vizuálisok, de mindegyiküknek van valami apróság, amit imádnak nézni a partnerükön, és eszméletlenül beindítja őket. Folytasd az érintéssel: ha még nem ismered az erogén zónáit, lassan, lágy mozdulatokkal fedezd fel őket. Vess be finom illatokat is; sok nő bizonyos arcszeszekre és parfümökre indul be, mások az illatgyertyákra. Tegyél be valami zenét, amiről tudod, hogy beindítja őt.

8. Kérdezz bátran

Biztosan akkor tudod, hogy mire indul be a partnered, ha kérdezel – és te is jelezz vissza, ha egy érintésből kell még. A nők többsége szégyellős, és nem szívesen mondja meg, mi esik jól, de egy rutinos férfi rá tudja vezetni őket, hogy a kommunikáció a jó orgazmus egyik kulcsa.

9. Térj a lényegre

Ha kizárólag előjátékból áll a szex, azt is meg kell koronázni intim érintésekkel, orális játékkal. Amikor már eszét veszti a nő a vágytól, kezdd el kényeztetni a női szentélyt. Biztos lehetsz benne, hogy se az orgazmus, se a viszonzás nem marad el…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!