RETRO RÁDIÓ

Kipakoltak a férfiak: így keserítik meg az életüket a féltékeny nők

Létrehozva2019. 10. 30. 20:30

A legtöbb férfi legyinteni próbál a jelenségre, csakhogy az évek múlásával egyre idegesítőbb a dolog. Amikor pedig végre elkezdenek beszélni róla, hajmeresztő történetek látnak napvilágot. Mutatjuk!

A férfiak viszonylag ritkán szokták teregetni a családi szennyest, vagyis nem panaszkodnak fűnek-fának, ha a párjuk kiszekálja a lelküket. Pedig pont ugyanannyira lenne okuk rá, mint a nőknek, hiszen a párkapcsolati adok-kapokban mindkét nem tagjai nyakig benne vannak. Az internet világában, névtelenül, azonban van, hogy előjönnek a sérelmeikkel. Például a barátnőjük, feleségük beteges féltékenykedésével…

Fotó: Profimedia

„A barátnőm nagyon féltékeny típus, nem engedi, hogy más lányokkal lógjak, ha meglát akár csak a szomszéd csajjal beszélgetni, egész este piszkál, hogy meg akarom csalni. A lány barátaimmal nem is nagyon tartom már a kapcsolatot.”

„Múltkor lájkoltam egy csaj képét Facebookon, a barátnőm napokig nem beszélt velem utána. Azt mondta, menjek akkor ahhoz a másikhoz, nyugodtan. Szerintem ez nem normális dolog.”

„Egész nap szekál valamivel a barátnőm, még abba is bele tud kötni, ha rossz szögben teszem a helyére a bögrét. És emiatt egyáltalán nincs lelkifurdalásom, amiért rendszeresen megcsalom.”

„A feleségem feltett egy olyan alkalmazást a telefonomra, ami mindig mutatja neki, hol járok. Borzasztóan zavar, pedig soha nem csalnám meg őt. Egyszer céloztam rá, hogy le kéne venni, de akkor kiverte a patáliát, hogy biztos más nőcskékhez mennék.”

Fotó: Profimedia

„A csajom nem csak abba akar beleszólni, hogy mikor, kivel és hova megyek, de azt is ő szeretné eldönteni, hogy mit vegyek fel. Állandóan le kell állítani, nem tudom, meddig húzzuk így.”

„Az exem azért szakított velem, mert nem adtam meg neki a mobilom feloldó kódját. Soha nem csaltam volna meg, semmi oka nem volt gyanakodni vagy féltékenykedni.”

Fotó: Profimedia

„Az én csajom is féltékeny, mindenről be kell számoljak neki, és a mindennapokat is ő irányítja. De ez engem nem zavar, sőt, valahol nagyon izgatónak találom…”

„Amint csörög a telefonom, már megkérdi, ki az. Állandóan elolvassa az üzeneteimet, a munkahelyi e-maileket, és mindenhova velem akar jönni, még meccsre is.”

Fotó: Profimedia

„Múltkor a kasszánál rámosolyogtam az előttünk álló csajra, amikor a barátnőmmel együtt voltunk bevásárolni. Egész délután szidott, mindennek elhordott, hogy akkor menjek csak el azzal a…”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.