Létrehozva: 2019.12.01.

Kiderült: ezt várják a nők az ágyban partnerüktől

Egy felmérés során mindenre fény derült.

Szerző THE_D

A legtöbb férfi nagyon is vágyik rá, hogy örömöt szerezzen a partnerének, különösen pedig akkor izgalmas, sőt talán még stresszes is ez, ha még friss kapcsolatról, első együttlétekről van szó.

Egy online felmérés során azonban kiderült, hogy mi is az, amire tényleg minden nő vágyik. És persze az is, mire indulnak be leginkább.

A felmérés során ki kellett választaniuk egy listából a nőknek, hogy mik azok, amiket remélnek, akár el is várnak az együttlétek során. Többet is választhattak a felsorolásból, így nem volt gond, ha valamelyikük nehezen tudott dönteni. A voksok alapján aztán szépen sorrendbe állították a felmérés készítői, hogy mi a szavazati rangsor: így jött létre az a top 5, melyet most megmutatunk nektek.

5. helyezett: szenvedély

4. helyezett: romantika

3. helyezett: ötletesség

2. helyezett: érzékiség

1.helyezett: figyelem.

A válaszadó nők tehát egyértelműen azt tartották leginkább fontosnak, hogy partnerük figyeljen az ő jelzéseikre. És ez nem meglepő: bármilyen tuti trükk és szuper technika akkor ér a legtöbbet, ha az egyénre szabott. És hogyan máshogy deríthetné ki leginkább a férfi, hogy mire vágyik a nő, mint hogy olvasni próbál rezdüléseiből...?

Szerző THE_D

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!