
Ma már nem az utcán szólítják le a lányokat a férfiak, telefonon vagy interneten folyik az egyeztetés. Mire a konkrét szexre kerül sor, elvileg mindkét fél tisztában van azzal, hogy mi fér bele a menetbe. A férfiak egy része mégis ekkor rukkol elõ az extrákkal...
Blogot vezet egy magyar prostituált arról, milyen a női gyönyör, mit szeretnek a magyar örömlányok, és arról is írt egy bejegyzést, hogy mivel idegesítik fel őket a vendégek. Ugyanis bármilyen gyönyörteli az a fél vagy egy óra, amit a vendégek náluk töltenek, mégiscsak egy szolgáltatásról van szó, aminek megvannak az íratlan szabályai. A blogger összegyűjtötte a kurvák szolgáltatásait igénybe vevő férfiak legrosszabb húzásait.
![]()
1. Nem fogadják el, hogy a nem, az nemet jelent
Ha a hirdetésben azt írta a prosti, hogy nem vállal análszexet, és a vendég mégis erőltetni akarja személyesen, azzal rögtön eléri, hogy a lány nem fogadja legközelebb. És ez igaz bármilyen szexuális kívánságra. Ahogyan arra is, hogy menet közben a lány ha úgy dönt, nemet mondhat mindenre, akár le is fújhatja a röpke pásztorórát. A lányok kiakadnak, amikor a vendégek azt hiszik, hogy azért, mert fizetős a szolgáltatás, már rendelkeznek is velük.

2. Utolsó pillanatban állnak elő extra kívánságokkal
Telefonon meg lehet beszélni, még az időpont egyeztetéskor. És továbblépni, ha a lány nem vállal valamit. A prostik hülyét kapnak, amikor a férfiak azt hiszik, hogy személyesen majd engedékenyebbek lesznek. Ez egy professzionális szolgáltatás, pontosan tudják, mit csinálnak; nem fogják meggondolni magukat.
![]()
3. Nem tisztelik a magánéletet, pedig a kurváknak is van ilyen
Hiába visszajáró az ügyfél, hiába meghitt a légkörű az aktus, a férfinak egyáltalán nincs joga faggatózni! Ezt nagyon sok férfi mégis megteszi: rákérdez, hol lakik a lány, jár-e valakivel, mire mennyit költ, hova jár bulizni.

4. Állandóan telefonálgatnak
Sokan nem bírják elviselni, hogy a prosti nem válaszol azonnal a hívásukra – pedig lehet, hogy éppen vendéggel van, vagy bármi más dolga van, például eszik. Némelyik vendég egyszerűen nem tudja ezt elfogadni, és ötpercenként rátenyerel a hívás gombra. Amivel csak annyit ér el, hogy az érintett pillangó egy idő után nem fogja fogadni.
![]()
5. Fertőző betegen állítanak be egy-egy numerára
Sokan náthásan, herpesszel, vírusfertőzéssel simán elmennek a lányokhoz. Akik elkapják a betegséget, és kiesnek a munkából; érthető, hogy kicsit sem örülnek, amikor beteg vendég érkezik hozzájuk.
6. Nem tartják be a randi vége időpontot
Sok férfi azt hiszi, attól, hogy törzsvendég, tovább maradhat, mint a megbeszélt idő (ami általában 60 perc). Persze, akkor lehet, ha megkérdi, mennyivel maradhat tovább, hogyan működik ez a lánynál, de a prostik semmit nem utálnak jobban, mint az olyan vendéget, akit szinte ki kell lökdösni az ajtón.
![]()







