Létrehozva: 2019.09.17.

Döbbenet, mi derült ki a nőről: Orvoshoz ment, mert párja szerint furcsa vele a szex

A férfi úgy érezte, mintha akadályba ütközne odalent közösülés közben. Ami ez után történt, azon nem csak a pár, de a nőgyógyász is megdöbbent.

Kevesen ismerik ezt a szörnyű rendellenességet, pedig világszerte viszonylag sok nőt érint. Szinte lehetetlenné teszi a szexuális közösülést, és sokszor a nők nem is tudják, hogy ettől szenvednek; azt hiszik, hogy valamivel rövidebb és szűkebb a hüvelyük, mint az átlagnak. Pedig egyáltalán nem erről van szó…

Fotó: Profimedia

A rendellenesség során a hüvely falai pár centiméter után összenőnek, így a pénisz behatoláskor akadályba ütközik. Így járt annak a húszéves nőnek a férje is, akinek esetét nemrég közölte a British Medical Journal. A fiatal nő azzal kereste meg a nőgyógyászát, hogy férjével kínokat élnek át, amikor közösülni szeretnének. Hamar ki is derült, hogy a vak-vaginának nevezett betegségben szenved: vagyis a hüvelye mindössze két centiméter hosszú.

Fotó: Profimedia

A diagnózis után műtéten esett át, ahol az akadályt átvágták a sebészek, és a beavatkozás után, a gyógyulás idejére egy óvszerbe helyezett sablont kellett a vaginájában tartani, hogy ne szűküljön be újra. Három hétig viselte előbb ezt, majd egy szilikonsablont, és nemi életet csak a műtétet követő négy hónap után élhetett.

Fotó: Profimedia

Az nem derült ki, vajon a férjével ezt követően hogyan élték meg a házaséletüket, de az biztos, hogy hét hónappal a műtét után a fiatal nő gyermeket szült, császármetszéssel. És bár a rendellenesség borzasztóan megnehezíti a nemi életet, mint kiderült, egy műtéttel megoldható ezeknek a nőknek a problémája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!