RETRO RÁDIÓ

Vigyázz, tönkreteszi a bőröd az alváshiány

Létrehozva2020. 02. 25. 21:22

Úgy tűnik, igaz az a régi mondás, amely szerint a szép bőr a jó alvásnál kezdődik.

Ha nem alszol eleget, az nemcsak a kedvedet rontja el és különféle betegségekre tesz fogékonnyá, hanem a bőrödnek is árt. Mondjuk ki egyenesen: aki nem alszik hamarabb öregszik. De vajon miért?

 

Egy új skót kutatás nemrég kimutatta, hogy azok bőre, akik kevesebbet alszanak az egy napra ideális 7 óránál, vagy félig éberen töltik az éjszakai órákat, sokkal kevésbé áll ellen a környezetből érkező károsító tényezőknek, például a napsugárzás káros hatásának, ezért hamarabb mutatja az öregedés jeleit.

A bőrünk ugyanis fontos védőréteget jelent a környezeti stresszfaktorokkal szemben – védi például a szervezetet a kívülről jövő méreganyagoktól és a napsugárzás sejtkárosító hatásától. Az Estée Lauder által megrendelt kutatás során a tudósok azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a védő funkcióját és megjelenését az alvás mennyisége és minősége, amely egyébként bizonyítottan fontos tényezője a bőrsejtek megújulásának. A résztvevők naplóban rögzítették, mennyit aludtak egy nap, a kutatók pedig egyrészt vizuálisan, másrészt UV-terhelést is magába foglaló vizsgálatokkal elemezték az eredményeket.

Fotó: Pixabay.com

A jól alvók bőre a vizsgálat szerint sokkal hatékonyabban áll ellen a külső stresszoroknak, míg a rosszul alvók bőrén nehezebben gyógyulnak például a napégés jelei – a pirosság, vagyis a gyulladás például több, mint 72 óráig megmarad. A bőr ráadásul szemmel láthatóan nedvességet veszít, ha nem alszol eleget, vagy az alvásod minősége nem kielégítő. A jó alvók bőre ezzel szemben hamarabb kijavítja az apróbb sérüléseket, és látványosan hidratáltabb. Azt már korábban bebizonyították, hogy a nők különösen nagy veszélyben vannak az alvásproblémák szempontjából, hiszen elsősorban ránk jellemző, hogy egyszerre több dolgot csinálunk, és a saját alapvető szükségleteinket is feláldozzuk a család kedvéért. Pedig ezek szerint igencsak érdemes lenne többet aludni!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.