Az utóbbi hetekben három űrexpedíció is elérte a Mars bolygót. A magyarok persze mindenhol ott vannak: a Ripost7 egyik munkatársának neve is szerepel az egyik űrjármű falába gravírozva és magyar térkép is készült a Marsról!
Bár a Mars szomszédos bolygó, oda eljutni legalább hét hónapig tart. A NASA jóvoltából 75 ezer ember most virtuálisan tehette meg ezt a hatalmas utazást.
A Peseverance marsjáró és az Ingeunity drónhelikopter ügyködik a Mars felszínén – ez a kép még a bevetés előtt készült számítógépes szimuláció. Fotó: Shutterstock
Igaz, három évvel ezelőtt kellett jelentkezni a beszállókártyáért, de aki szert tett rá, annak a nevét feltöltötték egy chipbe és azt beleépítették az űrjármű alvázába, az „utazót” pedig értesítik minden jelentősebb lépésről. A Ripost7 munkatársa, Buczkó-Gigor Csaba is szert tett egy ilyen beszállókártyára, talán nem is egyedüli magyarként!
De van a Mars-utazásoknak még egy magyar vonatkozása: Hargitai Henrik a NASA-ban létrehozott integrált adatbázis alapján elkészítette a Mars 36 zsebatlaszt, ami a Líra Kiadó gondozásában jelent meg. A zsebatlasz domborzati térképein a világon első ízben látható a marsi völgyhálózatok, gleccserek, dűneterületek földrajzi elhelyezkedése. A 60 térképoldalon a korábbi és jövőbeli leszállóhelyek is megtalálhatók. A részletes, 1:10 milliós méretarányú térképek mellett külön oldalak mutatják be a Mars éghajlati és időjárási viszonyait klímadiagramok és térképek segítségével. Itt láthatók elsőként a Mars négy évszakának felhőtérképei.
Amit most tudunk Marsról
A Mars Naprendszerünk negyedik bolygója, a Föld külső szomszédjaként, tőlünk valamivel távolabb kering a Nap körül. Feleakkora átmérőjű, mint a Föld, tehát jóval kisebb a tömege, így ott sokkal gyengébb a gravitáció is. Talaja lúgos kémhatású (8-9 pH) és korábbi vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel alkalmas növénytermesztésre.
Fotó: Shutterstock
Felszíne igen változatos: az Északi medence krátervidékein lávafolyások találhatóak, míg a déli féltekén sok becsapódás által szabdalt felföldek. A bolygót azért látjuk vörösnek, mert talajában sok a vasoxidban gazdag por és homok.
A Mars északi és déli pólusán jégsapka van, amely fagyott vizet és széndioxidot tartalmaz. Legmagasabb pontja a már nem működő vulkáni hegy, az Olympos Mons csúcsa – mely a maga a 21 km-ével egyben a Naprendszer legmagasabb hegye. További geológiai érdekesség, hogy a Marson van a Naprendszer legnagyobb kanyonrendszere, a Valles Marineris is, mely 4000 km hosszú és 7 km mély.
Területfoglalóké a birtok és a jog?
Már most élénk vita zajlik arról, hogy milyen rend szabályozza majd a Mars telepeseinek életét. Többen kijelentették – például a Csillaghajókat építő Elon Musk -, hogy a Marson majdan érvényes jogrendet az elsőként oda érkezők hivatottak megalkotni, a földi jogrend odafönt biztos nem lesz érvényes. Ennek első számú oka, hogy a világűrben semmilyen jogi kényszerítő, illetve végrehajtó hatalmi erő nincs és oda fel sem tud jutni.
Magyar vonatkozású területek a Marson
Kármán Tódor-kráter (átmérője: 90, 29 km), Bak-kráter (3,13 km), Eger-kráter (12,25 km), Igal-kráter (8,83 km), Kalocsa-kráter (34,15 km), Paks-kráter (6,9 km), Pál-kráter (71,21 km)
A Mars már évek óta az űrkutatás egyik legfontosabb célpontja, a bolygóra korábban már több ország is küldött űrmissziót. Az expedíciók célja tipikusan az élet bármilyen formájú jelenlétének, illetve esetleges korábbi lehetőségének kutatása. Mindez nyilvánvalóan azt jelzi: a tudósok szerint a Mars lehet a legfontosabb kitörési pont, ha a túlnépesedés miatt végképp lakhatatlanná válna a Föld.
Mars Orbiter – ISRO / Indiai Űrügynökség
Indították: 2013. november 5.
Küldetés típusa: orbiter
Feladata: A Mars légkörének kutatása, különös tekintettel a metán esetleges jelenlétére. Felvételek készítése a bolygóról.
MAVEN űrszonda – NASA / Amerikai Űrügynökség
Indították: 2013. november 18.
Küldetés típusa: orbiter
Feladata: A Mars felsőlégterének vizsgálata, a marsi klíma hosszú távú változásainak prognosztizálása és a bolygó emberi lakhatóságának kutatása.
ExoMars 2016 – Európai Űrügynökség és Roscosmos közös misszió
Indították: 2016. március 14.
Küldetés típusa: mars-autó (Schiaparelli) és szonda (TGO)
Feladata: A lehetséges, akár múltbéli marsi élet nyomainak kutatása. A talaj víz- és egyéb geokémiai vizsgálata, a bolygó evolúciójának vizsgálata a lakhatóságának jobb megértése céljából.
InSight geológiai robot és MRO űrszonda – NASA / Amerikai Űrügynökség
Indították: 2018. május 5.
Küldetés típusa: robotűrhajó
Feladat: Lefúrni a Mars talajába elemzés céljából, illetve szeizmológiai adatokat gyűjteni a marsrengésekről. Ehhez egy robotkar az űrszondától 1,6 méterre mérőműszert helyezett el.
Feladata: Az űrszonda a lehetséges leszállási terület alapos felmérése után kapszulát küld a bolygófelszínre, ahol a rover legalább 90 napig vizsgálja a talajt. Elsőszámú cél a víz jeleinek kutatása, illetve a marsi kőzet összetételének megállapítása.
Feladata: Ősi mikrobiális élet jeleinek felkutatására a leszállásra előzetesen kijelölt Jezero-kráter környékén. A most csontszáraz, 45 km széles medence több milliárd évvel ezelőtt egy aktívan működő folyó deltájának és vízzel teli tavának adott otthont.
További érdekes híreket a holnap megjelenő Ripost7 hetilapban találsz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.