Létrehozva: 2021.03.29.

Végre kiderülhet pontosan, hogyan terjedt el a koronavírus a denevérről az emberre

Egy közvetítő faj feltehető szerepét hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus (SARS-CoV-2) emberre való átterjedéséről, amelyből az AP hírügynökség előzetesen részleteket tett közzé hétfőn.

A napokban publikálandó jelentés négy verziót említ a terjedés lehetséges okaként, jóllehet az egyiket – amely szerint a vírus egy laboratóriumból szabadult el – felettébb valószínűtlennek nevezi. A kínai hatóságok korábban is határozottan tagadták azt az elméletet, amely szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki.

Legvalószínűbb feltevésként a jelentés azt nevezi meg, hogy a vírus denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, ezt követi a denevérről emberre történő közvetlen átterjedés, és megemlíti – ám szintén nem tartja valószínűnek – az élelmiszeren át történő fertőzés lehetőségét.

Noha a járvány későbbi szakaszában Peking többször azt közölte, hogy egészségügyi hatóságok vizsgálata szerint több állampolgára importált mélyhűtött élelmiszerekkel kapcsolatba kerülve fertőződött meg, a kutatás szerint nem valószínű, hogy az ilyen fertőzések járvánnyá nőnének.

Az AP leszögezi, hogy jóllehet a tanulmány – amelyhez a hírügynökség egy WHO-tagország Genfben állomásozó, magát megnevezni nem kívánó diplomatáján keresztül jutott hozzá – sok kérdést hagy megválaszolatlanul, ám alaposan kifejti az eddigi kutatási eredményeket.

A tanulmány közzétételét már többször elhalasztották, és emiatt felmerült a kétely a kínai fél őszinteségét illetően, Peter Embarek, a WHO munkatársa azonban pénteken azt mondta, folyik a fordítómunka és az adatellenőrzés, és vélhetően néhány napon belül az anyagot nyilvánosságra hozzák.

Peter Embarek vezette azt a WHO-delegációt, amely januárban ellátogatott a járvány első ismert gócaként elhíresült közép-kínai Vuhanba, amelynek nagybani piacáról az első fertőzötteket jelentették.

A héten közzéteendő jelentés nagyrészt a Vuhanban végzett vizsgálatokon alapul, egyúttal leszögezi azt is: nem lehet teljes biztonsággal nyilatkozni a vuhani piac szerepéről a járvány kapcsán, sem arról, hogyan került a fertőzés a piacra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

mandiner.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát, ahol Orbán fog beszélni (VIDEÓ)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol