Létrehozva: 2019.03.21.

Fantasztikus kutatási eredmények: szegedi orvosok a külföldi szaksajtóban

A vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével. Eredményeikre már külföldön is felfigyeltek.

Nemzetközi felmérések szerint a kórházakban világszerte több beteg hal meg fertőzéssel, azaz szepszissel összefüggő szövődményben, mint emlő-, vastag- és végbélrákban együttvéve.

A szepszis bonyolult, rendkívül heterogén megjelenési formával járó kórkép, amelynek következtében világszerte a betegek 25-60 százaléka meghal. A szepszis során a beteg vérében olyan gyulladásos anyagok jelennek meg, és a véráram révén az adott szerv sérülése vagy fertőzése órák alatt az egész test betegségévé válik, a páciens életfontosságú szervei felmondják a szolgálatot.

A szegedi intenzív osztályon évente három-négyszáz olyan nagyon súlyos állapotú beteget kezelnek, akinél az immunrendszernek extra segítségre lehet szüksége.

Az intézetben az országban az elsők között vezették be az úgynevezett CytoSorb nevű vértisztító kezelést, amely alkalmas a vérben található gyulladási citokinek eltávolítására.

Az eljárásnál a művesekezeléshez hasonló módszerrel, zárt rendszeren keresztül egy görgőpumpa segítségével átvezetik a vért egy porózus felszínű, biológiailag aktív gyöngyöket tartalmazó berendezésen. A gyöngyök összességében hatalmas felületükön képesek megkötni a citokineket, ezzel 12-24 óra alatt jelentős mennyiségben csökkentve szintjüket a vérben.

 

A jelenlegi nemzetközi orvosi gyakorlatban acitokineltávolító-eljárást szinte kizárólag művesekezeléssel együtt alkalmazzák.

Szegeden azonban – ahogy arról a szakma egyik legrangosabb folyóiratában, a Journal of Critical Care-ben a közelmúltban beszámoltak – önállóan alkalmazták olyan betegeknél, akiknél a szeptikus sokkot a keringés összeomlása kísérte és állapotuk 6-12 órányi kezelést követően sem javult. A tapasztalatok szerint ez a megoldás rendkívül hatékony a szeptikus sokk korai fázisában.

Vizsgálataik alapján a SZTE szakemberei valószínűsítik azt is, hogy a jelenlegi protokollhoz képest a biológiailag aktív polimer gyöngyöket tartalmazó patron gyakoribb – 24 helyett 12 óránként végrehajtott – cseréje növelheti a kezelés hatékonyságát, vagyis lerövidíti a lélegeztetési időt, megrövidíti az intenzív osztályos tartózkodást és növeli a túlélési esélyt - adta hírül az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg