RETRO RÁDIÓ

Döbbenet, már ekkor megjelent a koronavírus Európában

Létrehozva2020. 05. 09. 20:01

A kelet-franciaországi Colmar kórháza szerint az első koronavírusos beteget november közepén kezelték ott, több mint két hónappal az első franciaországi bizonyított fertőzések felismerése és napokkal a kínai Vuhanban hivatalosan elismert első eset előtt.

A colmari Albert Schweitzer magánkórház az állítását az intézményben 2019. november 1. és 2020. április 30. között elvégzett mellkasi CT-k (komputertomográfos vizsgálatok) alapján végzett retrospektív tanulmányra alapozza, de ez még biológiai megerősítést is igényel.

Az összesítés azt mutatja, hogy a kórházban az első koronavírus pácienst 2019. november 16-án kezelték, majd február végéig nagyon lassan terjedt a betegség, amikor is hirtelen növekedés kezdődött, a tetőzés pedig március 31-én volt – olvasható a 233 ágyas magánkórház közleményében.

 

Fotó: MTI

Michel Schmitt szerint megállapítható, hogy Elzászban – amely a franciaországi járvány egyik fő gócpontja – „néhány eset már november elején megjelent, de a vírus nagyon elszórtan terjedt, mielőtt az év végi eseményekkel, a karácsonyi vásáron és a családi ünnepekkel felgyorsult, és a járvány ki nem robbant egy mulhouse-i nagy vallási találkozón február utolsó hetében”.

A kórház jelezte, hogy a tudományos akadémiának megfelelő elismertségű országos kutatóintézettel (CNRS) együttműködve megkezdődött az eredmények járványügyi feltárása, amelyet egyrészt a kórházi leletek, másrészt a levett minták alapján fognak elvégezni, valamint az elzászi régió többi képalkotói központjának CT-it is kielemzik.

Május 4-én két másik francia kórház – a Párizs északi külvárosában lévő Avicenne és Jean Verdier – is jelezte, hogy újratesztelték korábban tüdőgyulladással kezelt betegeik váladékmintáit, és kiderült, hogy egy férfi már december 27-én fertőzött volt a koronavírussal. A mintát többször is ellenőrizték, hogy biztos legyen az eredmény.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.