Létrehozva: 2019.05.24.

Félrediagnosztizálták az orvosok a családanyát, durva, mi történt vele

Három végtagját amputálták a nõnek. A család internetes adománygyûjtésbe kezdett, hogy fizetni tudják a lelki felépüléshez a legprofibb szakembereket.

Szerző Gaál József

Az Angliában élő kétgyerekes családanyának, Lydia Galballynak minkét lábát és jobb kezét is amputálni kellett, miután egy egész testére kiterjedő bakteriális fertőzés (szepszis) miatt üszkösödni kezdtek a végtagjai - írja a helyi sajtó.

A 41 éves nő mellkasi fájdalmakkal és légzési nehézségekkel fordult először orvoshoz még tavaly ősszel. Akkor a szakemberek azt mondták, hogy Lydia asztmától és valamilyen légúti fertőzéstől szenved, majd hazaküldték. Pár nappal később viszont extrém magas láz és múlni nem akaró légszomj alakult ki az anyánál. Lydiát ekkor már mentő szállította kórházba, ahol megállapították, hogy visszafordíthatatlan szepszis és tuberkulózis alakult ki nála. A nő állapota ekkor már annyira súlyos volt, hogy az orvosok mesterséges kómába helyezték, és csak 11 nap után ébresztették föl.

Mivel az anya későn kapta meg a szükséges kezelést, az altatás alatt üszkösödni kezdtek a végtagjai. A visszafordíthatatlan szövődmények miatt mindkét lábát és egyik kezét is amputálni kellett.

A feleségem egészséges és vidám családanya volt, két pici kisgyerekkel. Összesen 11 napot töltött kómában. Ez idő alatt volt, hogy 15 különböző intravénás cső lógott ki a testéből. Nagyon durva gyógyszerkoktélt kapott, hogy megmentsék az életét. Sajnos a későn diagnosztizált betegség és az erős szerek korlátozták a véráramlást, ami üszkösödéshez, végül pedig végtag-amputációkhoz vezetett."

- írta egy internetes adománygyűjtő honlapon Lydia Galbally férje, aki azért várja önzetlen mecénások felajánlásait, hogy a felfoghatatlan tragédia után fizetni tudja a méregdrága protéziseket és a legjobb szakembereket felesége lelki felépüléshez.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Milliárdos üzletember: Nem kell szeretni Magyar Pétert, de támogatni kell

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van