Így hat a nőkre a Hold

Az emberek és a kozmosz szoros összetartozásával, együtt lüktetésével kapcsolatban az elmúlt évezredekben megannyi mese, teória és vágy fogalmazódott meg a különböző kultúrákban, és ha van köztük olyan, amelynek időtállóságán a legkevésbé sem csodálkozhatunk, akkor az a menstruáció és a holdciklus közvetlen kapcsolatáról szóló elképzelés. És itt most nemcsak arra gondolunk, hogy a Hold által szabályozott termékenységi ciklus ideája az egyik legszebb, legköltőibb emberi gondolat, ami akkor is megőrzésre érdemes, ha netán kiderül róla, hogy több köze van a regényes fantáziához, mint a valóság mérhető tényeihez – hanem arra is, hogy egyszerűen túl sok volt a kézzelfogható jel az elődeinek számára ahhoz, hogy a messzi-messzi múltban ténykedő emberi közösségekben puszta véletlennek gondolják az egyezéseket.

Végtére is, a nők menstruációs ciklusának átlagos ideje valóban nagyon hasonló a holdcikluséhoz (egyes esetekben pedig, amint erre még visszatérünk, meg is egyezhet vele), arra pedig, hogy a Hold roppant hatást tud gyakorolni a folyékony halmazállapotú anyagokra, az árapályjelenség szolgáltatott több mint elegendő bizonyítékot. A szimbolikus térben a lassan kitelő Hold és a várandós nők testi kiteljesedése között ráadásul úgyszintén eltagadhatatlan hasonlóság észlelhető.

Szeléné és a Szivárványkígyó

Nem meglepő tehát, hogy az ősi mitológiák többsége a Holdat női istenségként (míg a Napot többnyire férfiként) tételezi. A görög mitológiában ilyen például Szeléné holdistennő (a római kultúrában pedig tükörfigurája, Luna), akinek alakját hagyományosan a termékenységgel, a természeti ciklusokkal, a nőiséggel kötötték össze. Az antik kultúrák a menstruációnak is úgy adtak nevet, hogy a szó magában foglalja a holdhónap elnevezését (görögül: men, latinul: menses). De távolról sem csak az európai kultúra régmúltjában láthatunk ilyen példákat: az ausztrál őslakosok hitvilágában kulcsszerepet kapó Szivárványkígyó például az árapály, a hold, az évszakok – és a menstruációs ciklikus váltakozásának és harmóniába rendezésének is kulcsfigurája (az említett harmónia pedig a termékenység alapja e hitrendszer szerint).

A maják holdistennője is a termékenységgel és a szaporodással, egyúttal pedig a vízzel áll szoros kapcsolatban, és még folytathatnánk a sort, de a lényeg, hogy a hold mitikus lényei kevés kivétellel nőneműek, gyönyörűek, okosak, és természeti ciklusokat irányítanak. Ezek után pedig azon sem csodálkozhatunk, hogy a későbbi európai folklórban is teljesen direkt kapcsolatot szőttek (ezúttal már inkább nőellenes érzületekkel megtámogatva) bizonyos ijesztő fantázialények, a Hold(fény) és a vér között: gondoljunk csak a vámpírokra vagy a vérfarkasokra. Így jutunk el a XX. századig vagy akár napjainkig, amikor még mindig széles körben tartja magát a nézet, hogy a holdciklus és a menstruáció között létezhet valamiféle kapcsolat. Na de mit mond erről a tudomány?

A Hold szigorú, a nők teste kevésbé

A mai tudományos álláspont a kérdésről, hogy az összefüggést elődeink és kortársaink pontatlan megfigyelésekből vonták le, sajnos, tévesen. A holdciklus ugyanis stabil jelenség: 29,5 napos, és ezt lényegében semmi (sem napkitörés, sem meteorhullás, sem pedig a választások aktuális eredménye) nem ingathatja meg. A nők menstruációs ciklusa azonban nem ilyen katonás.

Egyrészt az átlagos ciklushosszt 28 napban szokás ma megadni, és ehhez is hozzá kell tenni, hogy az átlag az életkorral változik: a nők 20-as éveiben 30,09 nap, a 40. születésnapot követően pedig 27,26. Másfelől ez csak az átlag: egyes nők menstruációs ciklusai között óriási különbségek lehetnek, hiszen a 21 napos és a 35 napos ciklus is normálisnak számít, és mint látjuk, mindkettő jó messzire van a holdciklustól. Ráadásul ha valóban a Hold irányítaná, akkor a menstruációs ciklusok megbízhatóan kiszámíthatóak lennének (ahogy ezt a legtöbb nő megtapasztalja: nem azok), hovatovább a nők szinte mindig teliholdkor vagy újholdkor menstruálnának (ami nincs így).

Ma már voltaképp egyetlen gyakrabban hivatkozott tanulmány létezik csak (a 80-as évekből), ami megpróbálja megerősíteni az összefüggést, de ha közelebbről megnézzük, még az az írás sem állítja, hogy szigorú (napra pontos) egyezés lenne a testi és az égi ciklusok között, hanem csak annyit, hogy vannak nők (21 százalék a kicsi merítésből, amivel a kutató dolgozott), akiknek a ciklushossza megegyezett a holdciklussal, az ő döntő többségük (70 százalékuk) pedig valamikor a világosabb holdperiódusban (az első és a harmadik negyed közötti 16 napban) menstruált.

Ez azért elég sovány, pláne, ha gyorsan mellétesszük a Clue nevű, mobiltelefonos menstruációs alkalmazás 2016-os vonatkozó adatösszesítését: ebben másfél millió felhasználó 7 és fél millió menstruációs ciklusát vizsgálták át, és arra jutottak, hogy egyáltalán nem látni összefüggést a hold fázisai és a vérzések között.

Bezzeg régen?

Ilyenkor persze gyakran elhangzik ellenvetésként, hogy meglehet, ma már, a modern civilizáció kellős közepén nincs ilyen összefüggés, de ez az emberi szokások drasztikus változásai miatt van csak így, amelyek (így a közvilágítás és úgy általában az elektromosság megjelenése, a fogamzásgátlók használata, a megváltozott étrend, a megannyi újfajta stresszfaktor) belekavartak az élet régi (igazi, természetes) ütemébe.

A fennmaradt késő középkori szövegek, illetve a Kr. e. 5-4. századból származó hippokratészi gyűjtemény darabjai azonban egyszer sem említik, hogy a Hold bármiféle hatást is gyakorolt volna a menstruáció ritmusára (holott ez nyilván feltűnt volna nekik, és rendkívül izgalmasnak tartották volna – ahogy ma is annak tartanánk, ha igaz lenne). Anekdotikus beszámolók olyan nőktől, akik hosszabb ideig szabad ég alatt élnek és/vagy elektromos áram nélküli helyen tartózkodnak, szintén cáfolják az összefüggést, ahogyan egy konkrétan erre irányuló kutatás sem jutott semmire: Beverly Strassmann antropológus a 90-es években Maliban vizsgálta a dogon törzs asszonyainak menstruációs ciklusát, akik szinte minden éjjel a szabadban voltak, a közösségükben pedig nem használnak áramot, de menstruációjuk így sem igazodott a Holdhoz.

A fentieket tudomásul véve a tudomány azt azért nem állítja, hogy soha nem is létezhetett ez a kapcsolat – ahhoz ugyanis (egyéni különbségek ide vagy oda) túlságosan hasonló a két ciklus időtartama. Ezért feltételezik, hogy lehetett valamiféle evolúciós értelme a kettő összehangolódásának. Darwin például úgy vélte, hogy egykor tengerpartoknál éltek az emberek ősei, így szervezetük egy idő (sok tízezer év) után alkalmazkodott az áramlatok váltakozásaihoz.

Chris Knight antropológus professzor Blood Relations: Menstruation and The Origins Of Culture (Vérségi kötelékek: menstruáció és a kultúra gyökerei) című könyvében pedig feltételezi, hogy jóval a mezőgazdaság megjelenése előtt, az akkori, kisebb létszámú közösségekben nagyon szorosan a holdciklusokhoz kötöttek szinte minden létfenntartó rítust a vadászattól/gyűjtögetéstől a nők megtermékenyítéséig, ami kihatott a ciklusra is; aztán amikor megváltozott ez a közösségi modell, akkor a ciklusok is rendszertelenebbé váltak.

Aki pedig ennél közvetlenebb összefüggést keres, különös kérdések sorával találja szembe magát. Ha a Hold egykor ilyen megrázóan nagy hatást gyakorolt emberi elődeinkre, akkor hogy lehet, hogy közeli rokonaink az állatvilágból, a csimpánzok és a bonobók teljesen más ritmusban (előbbiek nagyjából 37, utóbbiak 32-35 napos ciklusokkal) menstruálnak? És egyáltalán: hogyan, milyen úton avatkozott be Holdunk a nők szervezetébe? A fényével? Elektromágneses sugárzással? Vagy valamilyen más, ma még számunkra ismeretlen módon? Amíg ezekre nem kapunk egyértelmű választ, legalább szabadon álmodozhatunk minden holdfényes éjszakán emberek és égitestek megkapóan különös viszonyairól.