ÉLETMÓDI

Elképesztő, mit talált férjénél ez a fiatal nő

Sosem fogja elfelejteni az idei karácsonyt...

Egy fiatal nő teljesen kétségbeesetten osztotta meg történetét a neten, és kérte a fórumozók segítségét. Amit a napokban történt vele, azt tényleg döbbenetes élmény lehetett, így nem csoda, hogy megviselték az események.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Mint írja, eléggé átlagos házasság az övék. A szó jó és rossz értelmében egyaránt. Mindketten harmincas éveik közepén járnak párjával, már több mint egy évtizede házasok. Gyerekük még nem született, sajnos sikertelenek a próbálkozásaik, és ez a sok kudarc kissé eltávolította őket egymástól, már nehezen tudnak olyan felszabadultak lenni, mint korábban voltak. Ennek ellenére vannak igazán jó időszakaik, és nem mondhatni, hogy viszonyuk jelentősen megromlott volna. Inkább csak kissé fásulttá vált.

A karácsonyi készülődés persze már javában tart a családban, és meg sem lepődött, amikor nagytakarítás közben repülőjegyet talált férje holmijai között. Első gondolata az volt, hogy ez egy kedves és figyelmes ajándék, ami kettőjüknek szól. Igen ám, csakhogy a repülőjegy egyetlen személyre szól, ráadásul éppen karácsonyra esik az utazás dátuma, ez pedig még szép, hogy kiborította a feleséget.

Amikor kérdőre vonta a férjét, még azt gondolta, hogy egy szerető lehet a dologban. Férje azonban váltig állítja, hogy szó sincsen ilyesmiről, és hogy utazásának oka az, hogy egyedül szeretne lenni. Bevallotta, hogy nagyon megviselték őt az elmúlt évek gyerek miatti feszültségei, és hogy úgy érzi, kissé túl fiatalon házasodtak össze. Saját állítása szerint nem azért szeretne elutazni, mert külföldön akar kalandokba bonyolódni, hanem azért, mert térre van szüksége és feltöltődésre.

A feleség tanácstalanul áll a helyzet előtt. És a hozzászólásokat olvasva nem valószínű, hogy sokkal okosabbá vált volna. A kommentelők egy része a helyében vérig sértődne és szakítana. Nagyon sokan vannak viszont, akik szerint érdemes elgondolkoznia azon, hogy neki mit kellene másképp csinálni. Sokan pedig azt mondják, ez tulajdonképpen kedves dolog a párjától, hiszen egy terhelt kapcsolatban fontos, hogy mindkét félnek legyen alkalma kicsit átgondolnia, hogyan is szeretné tovább a közös életet.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?