ÉLETMÓDI

A szexnél erősebb vonzerő: így tartotta a nő maga mellett a férjét

Senki nem gondolt még erre a megoldásra, pedig ez a feleség tanúsíthatja, hogy a módszer működik! Annyira, hogy a férfinak azóta esze ágában sincs eljárni iszogatni, helyette inkább otthon tölti az estéket...
címkék:
  • Szerző:

Ki nem állhatják a nők, ha a férfi állandóan a kocsmában lóg, és ez még akkor is így van, ha nem részegen megy haza. Csakhogy sokszor a vitatkozással nem érik el, hogy a férj otthon maradjon, sőt, ellenkezőleg: a férfiak menekülnek a vádló asszonyi tekintetek elől. Ezért tartják zseninek ezt a brit háziasszonyt, aki kocsmát épített a hátsó kertben…

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Profimedia

A 48 éves, tűzrőlpattant asszony ötlete páratlan: Jayne Tapper felhagyott az értelmetlen zsörtölődéssel, és helyette barkácsolásba fogott. A család barátainak segítségével pedig négy év alatt el is készült a faházikó, amit olyan profi kocsmának rendezett be, mint egy vérbeli vendéglátós.

A minikocsmát még a pár felnőtt gyerekei is imádják, amikor nem apjuk lóg ott a barátaival, akkor a haverokkal rendszeresen beülnek egy-két italra. Az asszony szerint ugyan egyszerre nagy kiadás volt a pazar kis ivót felépíteni – összesen ötmillió forint volt a vége –, de hosszú távon rengeteget spórol vele a család. A férj, Paul természetesen azonnal beleszeretett a kiskocsmába, és most már esze ágában sincs máshol inni – inkább áthívja a barátait is.

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?