ÉLETMÓDI

Szerző WB

Létrehozva: 2024.06.08.

Tízezreket spórolhatsz az esküvő költségein, ha betartod ezeket a trükköket

Egy esküvőre könnyen elkölthetünk több millió forintot is. Mutatunk néhány tanácsot, hogyan ússzuk meg felesleges költségek nélkül a nagy eseményt.

Rendhagyó dátum

Ha október és április közé eső időszakra, vagy a főszezonon belül hétköznapra tervezzük a nagy napot, nem csak az esküvői helyszínek, de más egyéb szolgáltatók is árengedményt adnak. Egy pénteki esküvő akár 10%-kal is olcsóbb lehet, mintha szombaton tartanánk - írja a Fanny magazin.

 

Húzzuk meg a határt

Máris több tízezer forintot takarítunk meg, ha csökkentjük a vacsoravendégek létszámát, és akár 10-20 fő távolabbi ismerőst kihúzunk a listáról. Ha szeretnénk, hogy velük ünnepeljenek, hívjuk meg őket a ceremóniára, és a templomkertben tartsunk részükre egy pogácsás, pezsgős állófogadást.

 

A legdrágább tétel

Ha otthon sorakoznak a házi borok, vagy ismerünk kedvező árú nagykereskedést, még a helyszín foglalása előtt tisztázzuk, hogy az italok beviteléért milyen plusz díjat számolnak fel. Sok helyen dugópénzt, felszolgálási díjat is kérnek a nem helyszíni ételek-italok kitálalásáért.

 

Terülj, terülj asztalkám!

Az a legkényelmesebb, ha a pincérek felszolgálják a menüt, de a szervírozásnak ára van. Az ültetett vendéglátás helyett bátran válasszuk a ma már egyre népszerűbb svédasztalos vacsorát, amit akár tálszervizzel kombinálhatunk. Ez azt jelenti, hogy a levest minden vendég az asztalánál megkapja, de a főfogásért a büféasztalhoz kell fáradni.

 

Két legyet egy csapásra

Ha vannak olyan vendégeink, akik játszanak hangszeren, felkérhetjük őket arra, hogy zenéljenek, amíg bevonulunk az oltár elé. Sőt, több tízezret spórolhatunk azzal is, ha olyan zenészt választunk, aki vállalja a ceremóniamester szerepét.

 

Rosszul megvilágított

Felesleges a lagzi teljes hosszára fényképészt bérelni. Csak a ceremónia megörökítésére kérjük fel, különösen az egyházi szertartás fotózására, amit a rossz fényviszonyok miatt mi magunk nem tudnánk megoldani. A nap többi részére pedig bízzuk a feladatot a barátokra és a rokonokra, hiszen úgyis mindenki folyamatosan fotózni és videózni fog.

 

Esküvői ruha olcsóbban

Sokszor olcsóbb megvásárolni a menyasszonyi ruhát, mintha kölcsönöznénk. Keressünk erre szakosodott Facebook-csoportokat, de ha ismerünk varrónőt, nyugodtan bízzuk meg őt a ruha megvarrásával.

 

Tervezzük meg

A meghívókért és az ültetőkártyákért borsos árat kérnek a nyomdászok. Nem nehéz találni a családban valakit, aki legalább annyira ért a számítógéphez, hogy megtervezze a meghívót. Ilyenkor csak az alapanyag és a nyomtatás kerül pénzbe.

 

Főpróba más alkalomra

Ne spóroljunk a próbasminken és a próbafrizurán, hiszen így láthatjuk, milyen lesz az eredmény. Célszerű egy-egy alkalomhoz kötni, ilyen lehet például a jegyesfotózás vagy a lánybúcsú, amire úgy is szeretnénk frizurát.

esküvő, menyasszony
Fotó: Pexels

Szezonális virágok

A virágok elmaradhatatlan részei az esküvőnek. A liliom és az orchidea nagyon jól mutat egy csokorban, viszont méregdrága, így kérjük meg a virágkötőt, hogy az évszaknak megfelelő, szezonális virágot tegyen a csokrokba, köré pedig tegyen sok zöld kiegészítő növényt.

 

Felezzük meg

Az esküvői költségvetésben a dekoráció képezi az egyik legnagyobb tételt. Ha az esküvő helyszínén, például a templomban lesz azon a hétvégén másik rendezvény is, beszéljünk össze a jegyespárral, és osszuk el a költségeket.

 

A házinak nincs párja

Ha a hölgy rokonok szívesen sürögnek a konyhában, kérjük tőlük ajándékba, hogy készítsenek süteményt erre az alkalomra. A cukrászda teljes költségét megspórolhatjuk, ha valaki elvállalja a torta sütését.

 

Szűk körben

Ha kisebb létszámú esküvőt tervezünk, és éppen nyáron tartanánk, lagzi gyanánt remek lehet egy grillparti is, ahová mindenki hoz magával valamit.

 

Maradék ne maradjon

Bőven elég, ha a teljes létszám 80%-ra rendeljük az éjféli menüt, hiszen bőven maradni fog a vacsorából. Beszéljük meg az étteremmel, hogy a megmaradt ételeket is szolgálják fel hidegtál formájában.

 

Szép gesztus

Miért vásárolnánk köszönőajándékot, ha mi magunk is el tudjuk készíteni? Sok kreatív ötlet lelhető fel az interneten. Egészen biztosan nagy sikert aratunk, legyen az házi lekvár, mézeskalács, egy apró levendulacsomag, esetleg illatpárna.

 

 

Szöveg: Reiter Georgina

 

origo.hu

Euro 2024: Magyarország-Németország élő közvetítés

ripost.hu

Zokogva vallott Celine Dion: nem énekelhet többé

metropol.hu

Nostradamus leszármazottja elárulta, ki fogja megnyerni az Eb-t, ennek sokan nem fognak örülni

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

metropol.hu

Szoboszlai Dominik exe és barátnője háborúzik?

ripost.hu

Valami furcsa volt rajta? Fény derült Katalin hercegné titkára

travelo.hu

Óriási cápákat láttak a magyarok által is kedvelt, népszerű strandoknál

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Kiderült az igazság, ezért imádják annyira a nők a szakállas pasikat

ÉLETMÓDI

5 ingyenes strand, amit érdemes kipróbálnod a nyáron

ÉLETMÓDI

Tudtad? Ezért okozhat halált egyetlen méhcsípés is

ÉLETMÓDI

Hihetetlen, mit varázsolt használt bútorból a magyar anyuka

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!