KÜLFÖLD

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.06.02.

"Ő az én hősöm" - valóra váltotta végstádiumban lévő apja utolsó kívánságát egy menyasszony

Az álom beteljesüléséhez a kórház dolgozóinak segítsége is kellett.

Valóra vált annak az Abraham Arceónak az álma, aki több, mint négy éve küzd végstádiumú hasnyálmirigy daganatával. Utolsó kívánsága az volt, hogy oltárhoz kísérhesse a lányát az esküvőjén, ám állapota nem engedte ezt. Épp ezért lánya, Brittny Arceo komoly döntést kellett hozzon, ami után egy nővérrel is konzultálnia kellett abban a kórházban, ahol apját ápolták. A megoldás végül az lett, hogy a június végére tervezett esküvőt előbbre hozták és az egészségügyi intézményben tartották meg, hogy apja "oltárhoz" kísérhesse őt. 

esküvő
Utolsó kívánsága az volt, hogy oltárhoz kísérhesse a lányát. Fotó: tv2

A nagy napra a Szent József kórház kápolnájában került sor Kaliforniában. 

Ő az én hősöm, mindig is felnéztem rá, egészen kislány korom óta. Olyan sokat jelent ő nekem

 - mesélte Brittny. 

Csak örülök, hogy megélheti ezt a pillanatot és végigkísérhet a folyosón, mivel tudom, ezt akarja. Csak azt akarja, hogy boldog legyek. 

Abraham végül kerekesszékben vezette oltárhoz a lányát úgy, hogy közben egy nővér tolta őt és infúziós állványát is. 

Nagyon érzelmes pillanat volt. Nehéz időszak áll mögöttünk, boldogok vagyunk, hogy képes volt ez megtenni értünk. Sokat jelentett Britty-nek és nekem is. Biztosra akartunk menni abban, hogy látja a lánya nagy napját

- nyilatkozta Abraham felesége, Cecilia Arceo az UNILAD közlése szerint. 

A ceremónián a család mellett Abraham ápolói, orvosai és a kórház néhány személyzeti tagja is részt vett.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek