Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.28.

Új forintérme érkezik október 4-én

A magyar kutyákat bemutató MNB-s emlékérme-széria jövő hétfőn az agárral folytatódik.

 

Október 4-én jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank idei emlékérméinek legújabb darabja, amely a magyar agarat ábrázolja.

A 2 ezer forint névértékű, 16 grammos színesfémből készült érmét (ami címlapképen látható) Imrei Boglárka fémműves iparművész tervezte. Az agaras érme már a magyar kutyákat bemutató érmesorozat (hivatalos nevén „Magyar pásztor- és vadászkutya-fajták sorozat) harmadik darabja. A kutyás érméket minden évben október 4-én, az állatok világnapján jelenteti meg a jegybank. Elsőként 2019-ben a vizslás, 2020-ban a komondoros érmét bocsátotta ki, most pedig jön az agaras érme.

öbb emlékérme mellett a kutyás sorozat eddigi darabjai nagy sikert arattak. A vizslás érmék a kibocsátás után négy nap alatt elfogytak, a komondoros érme esetében pedig az első nap kifutott az úgynevezett szabad keret. Vagyis az első nap után már csak azok tudtak vásárolni belőle, akik előjegyezték.

”Az MNB által kibocsátott emlékérmék maximálisan verhető darabszámát a Magyar Közlönyben megjelenő rendelet rögzíti, ettől a jegybank el nem térhet. A magyar vizsla és a komondor esetében is tízezer érme készíthető, és a sorozat többi tagját is ugyanebben a példányszámban tervezzük megjelentetni.„

Az idei emlékérmeprogram forgatókönyve szerint azonban a kutyás érmék népszerűsége miatt az MNB lépett. Az agaras érméből a menetrend szerint várhatóan 15 ezer darab készül, míg a vizslásból és a komondorosból 10 ezer darabot gyártottak.

Nem a mindennapos fizetésre valók

A kutyás és a többi emlékérmék törvényes fizetőeszköznek számítanak, így bárhol elfogadják azokat, ám nem erre valók. Az emlékérmék ugyanis – az egyedi kivitelezés és korlátozott példányszám mellett – pont azzal őrzik meg különleges értékközvetítő szerepüket, hogy nem vesznek részt a napi pénzforgalomban. Arról nem beszélve, hogy egy élelmiszerboltos bevásárlásnál problémát okozhat egy ilyen érme, mert ritkaságnak számítanak a többi – úgynevezett – forgalmi érmékhez képest.

Tehát kerülni kell az emlékérmékkel való fizetést, mert zavarja a normál pénzforgalmat. Aki pedig esetleg megválna az emlékérméjétől, bármikor eladhatja. Akár meghirdetheti az interneten, de a jegybank is kötelezettséget vállal arra, hogy az általa kibocsátott érméket névértéken visszavásárolja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban