tóth gabi
A német hatóságok két szökésben lévő gyanúsítottat még mindig nagy erőkkel keresnek.
Németországban kedden letartóztattak egy német-iráni kettős állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1,1 millió euró (384 millió forint) értékben exportált atomfegyverek gyártásához szükséges berendezéseket olyan iráni cégeknek, melyek összefüggésbe hozhatóak az iráni atomprogrammal, ezért az EU feketelistáján szerepelnek – írja a Bild internetes kiadása.
A német ügyészség keddi jelentése szerint egy összehangolt akció keretén belül egy Alexander J. nevű férfi került letartóztatásra Schleswig-Holstein tartományban. A razzia során 11 ingatlant – köztük a vádlott otthonát és üzlethelyiségeit – kutattak át Hamburgban és Észak-Rajna-Vesztfáliában. Úgy tudni, hogy két további vádlott még mindig szökésben van, őket nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Hivatalos dokumentumok alapján az őrizetbe vett vádlottat 2018-ban és 2019-ben keresték meg tiltólistás iráni vállalatok azzal, hogy szerezzen be nekik laboratóriumi berendezéseket. A nyomozók azt állítják, hogy a férfi először 166 ezer euróért két spektrométert vásárolt, melyeket 2020 januárjában szállított Iránba. Hat hónappal később ezt újra megismételte, és további kettő spektrométert szerzett be 388 ezer euróért. Tette mindezt annak ellenére, hogy a speciális eszközökre nem kért különleges kiviteli engedélyt az illetékes szervektől.
Egyes feltételezések szerint az Iránba exportált spektrométereket Teherán felhasználhatta ahhoz, hogy az atombombához szükséges mennyiségű hasadóanyagot állítson elő.
[caption id="" align="alignnone" width="879"] Atomtöltet hordozására alkalmas ballisztikus rakétakísérlet az iráni sivatagban.[/caption]
Az iráni atomalku értelmében, melyet a nyugati országok 2015-ben kötöttek meg Iránnal, Teherán korlátozta atomprogramját, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta a közép-ázsiai országot szankciók nagy részét. Donald Trump korábbi amerikai elnök azonban kilépett a megállapodásból, és visszaállította a büntetőintézkedéseket Iránnal szemben. Válaszul Teherán fokozatosan felmondta a szerződésből fakadó kötelezettségeit és újra atomfegyver fejlesztésébe kezdett.
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter pár napja azt mondta, hogy Irán hetekre van attól, hogy nukleáris fegyverek elegendő hasadóanyag legyen a birtokában. A tárcavezető politikus szerint Irán megszegte a korábbi nukleáris egyezményben meghatározott előírásokat, és Teherán ismét bebizonyította, hogy olyan nemzetközi és regionális kihívást jelent, amely Izraelt is fenyegeti. Ganz hangsúlyozta, hogy Irán több tucat terrorcselekményért felelős a Közel-Keleten, és milíciákat működtet Jemenben, Irakban és más országokban.