
A világ harmadik legnagyobb drágakövét bányászták ki
A világ harmadik legnagyobb drágakövének tartott, 1098 karátos gyémántot bányásztak ki Botswanában – közölte a De Beers bányakonszern és a kormány.
A drágakövet szerdán adta át Mokgweetsi Masisinek, Botswana elnökének Lynette Armstrong, az ország legnagyobb gyémántbányája, a Debswana megbízott ügyvezető igazgatója.
Ez a harmadik legnagyobb drágakő a 3106 karátos, 1905-ben Dél-Afrikában bányászott Cullinan gyémánt és az 1109 karátos Lesedi La Rona gyémánt mögött, amelyet 2015-ben Botswanában találtak.
„A Debswana 50 éve tartó működése során ez a legnagyobb kibányászott gyémánt” – mondta Armstrong.
Előzetes elemzéseik szerint ez a világ harmadik legnagyobb drágaköve. Az igazgató szerint még döntést kell hozniuk arról, hogy a De Beers hálózatán keresztül adják-e el, vagy az állami tulajdonú Okavango gyémántvállalaton keresztül.
Lefoko Moagi ásványügyi miniszter elmondta, az egyelőre még név nélküli gyémánt 73 milliméter hosszú, 52 milliméter széles és 27 milliméter vastag. Hozzátette: a kő felfedezése nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen a koronavírus-járvány súlyosan érintette a gyémánteladást is.
Az eddigi legnagyobb dokumentált gyémánt még mindig az, amelyet a dél-afrikai Cullinan bányában találtak, Pretoria közelében 1905-ben. A 3106 karátos gyémánt azóta több darabra vágva és csiszolva a brit koronaékszerek sorába tartozik. Botswana az egyik legjelentősebb gyémántlelőhely, ez az iparág adja az afrikai ország exportbevételeinek 80 százalékát.
A gyémánt árát egyébként a szín mellett főként a tisztasága határozza meg, amelyet a benne lévő idegen eredetű anyagok mennyisége befolyásol.
A gyémánt keletkezése rendkívül sokáig tart a felszínre került gyémántok általában 1-3,3 milliárd évesek.
A belső, nem homogén részeket a szaknyelv zárványoknak nevezi, amelyek a kristályosodási folyamat során keletkeztek, vagy kerültek a kő belsejébe.
A tisztaságot meghatározhatják úgynevezett külső hibák is, amelyek a csiszolás során keletkeztek, vagy a csiszolás során sem lehetett őket eltüntetni (felesleges fazetták, karcolások, stb.).
Talán nem is gondolnánk, hogy a szín milyen nagymértékben befolyásolja a gyémánt árát és minőségét.
Valójában szinte minden színben előfordulhatnak, bár ritkaságuk miatt a különleges színű gyémántok gyakran súlyos összegekbe kerülhetnek.
Tény, hogy továbbra is a „fehér”, azaz a színtelen gyémántokra van a legnagyobb kereslet, viszont a színes variációk is egyre kelendőbbek különlegességük és szépségük miatt.



