Létrehozva: 2021.04.30.

Óriási reformot jelentett be Ferenc pápa

ogszabály-módosítással egyházi kiváltságot törölt el Ferenc pápa, melynek értelmében az eddig kizárólag egyházi bíróság elé állítható püspökök és bíborosok ügyeiben világi bírák alkotta testület is ítéletet hozhat – közölte pénteken a Vatikán.

A Ferenc pápa saját kezdeményezésére (latinul motu proprio) azonnali hatállyal bevezetett jogszabály-módosítás olyan bíborosokra és püspökökre vonatkozik, akiket általános bűncselekmények miatt állítanak bíróság elé. Mostanáig az egyház magas rangú tagjainak esetében külön – bíborosok alkotta – egyházi bíróság vagy maga az egyházfő határozott. Ezentúl világi bírák alkotta vatikáni bíróság határoz első-, másod- és harmadfokú eljárás keretében.

Fotó: MTI

Feltétel marad viszont, hogy bíborosok és püspökök esetében a világi bíróság elé állítást a pápának kell engedélyeznie. Kivételt jelent, ha bíborosok és püspökök egyházi törvényt sértenek meg, mivel ilyenkor a kánonjog szerint kell eljárni.

Elemzők rámutattak, hogy a jogszabály-módosítással bíborosi bíróság helyett a rendes vatikáni bíróság foglalkozhat Angelo Becciu ügyével: a Szentté Avatási Kongregáció volt vezetője tavaly szeptemberben lemondott, miután kiderült, hogy a Vatikánba a világ minden részéből érkezett milliós adományok egy részét kétes ingatlanügyletekbe, valamint adóparadicsomokba fektette be. Angelo Becciu lemondott bíborosi tisztségéről, de érsek maradt, így mostanáig egyházi bíróság határozott volna ügyében.

Ferenc pápa a vatikáni bírósági esztendő március végi megnyitásakor mondott beszédében egyház tagjai közötti egyenlőséget hangsúlyozta „kiváltságok biztosítása nélkül”.

Az olasz sajtóban forradalminak nevezett jogi lépéssel a Vatikán azt kívánja bizonyítani, hogy zárt ajtók mögötti eljárás helyett a büntetőjogot megsértésével gyanúsított magas rangú egyházi személyek felett világi bíróság ítélkezik az átláthatóság és a nyilvánosság jegyében, mivel a vatikáni bíróság üléseit a sajtó is követheti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van