Létrehozva: 2021.03.01.

Magyarok is részt vesznek a Mars meghódításában: meghökkentő, ami kiderült

Az utóbbi hetekben három űrexpedíció is elérte a Mars bolygót. A magyarok persze mindenhol ott vannak: a Ripost7 egyik munkatársának neve is szerepel az egyik űrjármű falába gravírozva és magyar térkép is készült a Marsról!

 

Bár a Mars szomszédos bolygó, oda eljutni legalább hét hónapig tart. A NASA jóvoltából 75 ezer ember most virtuálisan tehette meg ezt a hatalmas utazást.

A Peseverance marsjáró és az Ingeunity drónhelikopter ügyködik a Mars felszínén – ez a kép még a bevetés előtt készült számítógépes szimuláció. Fotó: Shutterstock

Igaz, három évvel ezelőtt kellett jelentkezni a beszállókártyáért, de aki szert tett rá, annak a nevét feltöltötték egy chipbe és azt beleépítették az űrjármű alvázába, az „utazót” pedig értesítik minden jelentősebb lépésről. A Ripost7 munkatársa, Buczkó-Gigor Csaba is szert tett egy ilyen beszállókártyára, talán nem is egyedüli magyarként!

De van a Mars-utazásoknak még egy magyar vonatkozása: Hargitai Henrik a NASA-ban létrehozott integrált adatbázis alapján elkészítette a Mars 36 zsebatlaszt, ami a Líra Kiadó gondozásában jelent meg. A zsebatlasz domborzati térképein a világon első ízben látható a marsi völgyhálózatok, gleccserek, dűneterületek földrajzi elhelyezkedése. A 60 térképoldalon a korábbi és jövőbeli leszállóhelyek is megtalálhatók. A részletes, 1:10 milliós méretarányú térképek mellett külön oldalak mutatják be a Mars éghajlati és időjárási viszonyait klímadiagramok és térképek segítségével. Itt láthatók elsőként a Mars négy évszakának felhőtérképei.

 

 

  Amit most tudunk Marsról A Mars Naprendszerünk negyedik bolygója, a Föld külső szomszédjaként, tőlünk valamivel távolabb kering a Nap körül. Feleakkora átmérőjű, mint a Föld, tehát jóval kisebb a tömege, így ott sokkal gyengébb a gravitáció is. Talaja lúgos kémhatású (8-9 pH) és korábbi vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel alkalmas növénytermesztésre. Fotó: Shutterstock Felszíne igen változatos: az Északi medence krátervidékein lávafolyások találhatóak, míg a déli féltekén sok becsapódás által szabdalt felföldek. A bolygót azért látjuk vörösnek, mert talajában sok a vasoxidban gazdag por és homok. A Mars északi és déli pólusán jégsapka van, amely fagyott vizet és széndioxidot tartalmaz. Legmagasabb pontja a már nem működő vulkáni hegy, az Olympos Mons csúcsa – mely a maga a 21 km-ével egyben a Naprendszer legmagasabb hegye. További geológiai érdekesség, hogy a Marson van a Naprendszer legnagyobb kanyonrendszere, a Valles Marineris is, mely 4000 km hosszú és 7 km mély.

 

Területfoglalóké a birtok és a jog?

Már most élénk vita zajlik arról, hogy milyen rend szabályozza majd a Mars telepeseinek életét. Többen kijelentették – például a Csillaghajókat építő Elon Musk -, hogy a Marson majdan érvényes jogrendet az elsőként oda érkezők hivatottak megalkotni, a földi jogrend odafönt biztos nem lesz érvényes. Ennek első számú oka, hogy a világűrben semmilyen jogi kényszerítő, illetve végrehajtó hatalmi erő nincs és oda fel sem tud jutni.

 

Magyar vonatkozású területek a Marson Kármán Tódor-kráter (átmérője: 90, 29 km), Bak-kráter (3,13 km), Eger-kráter (12,25 km), Igal-kráter (8,83 km), Kalocsa-kráter (34,15 km), Paks-kráter (6,9 km), Pál-kráter (71,21 km)

 

A Mars már évek óta az űrkutatás egyik legfontosabb célpontja, a bolygóra korábban már több ország is küldött űrmissziót. Az expedíciók célja tipikusan az élet bármilyen formájú jelenlétének, illetve esetleges korábbi lehetőségének kutatása. Mindez nyilvánvalóan azt jelzi: a tudósok szerint a Mars lehet a legfontosabb kitörési pont, ha a túlnépesedés miatt végképp lakhatatlanná válna a Föld.

 

Mars Orbiter – ISRO / Indiai Űrügynökség

Indították: 2013. november 5.

Küldetés típusa: orbiter

Feladata: A Mars légkörének kutatása, különös tekintettel a metán esetleges jelenlétére. Felvételek készítése a bolygóról.

 

MAVEN űrszonda – NASA / Amerikai Űrügynökség

Indították: 2013. november 18.

Küldetés típusa: orbiter

Feladata: A Mars felsőlégterének vizsgálata, a marsi klíma hosszú távú változásainak prognosztizálása és a bolygó emberi lakhatóságának kutatása.

 

ExoMars 2016Európai Űrügynökség és Roscosmos közös misszió

Indították: 2016. március 14.

Küldetés típusa: mars-autó (Schiaparelli) és szonda (TGO)

Feladata: A lehetséges, akár múltbéli marsi élet nyomainak kutatása. A talaj víz- és egyéb geokémiai vizsgálata, a bolygó evolúciójának vizsgálata a lakhatóságának jobb megértése céljából.

 

InSight geológiai robot és MRO űrszonda – NASA / Amerikai Űrügynökség

Indították: 2018. május 5.

Küldetés típusa: robotűrhajó

Feladat: Lefúrni a Mars talajába elemzés céljából, illetve szeizmológiai adatokat gyűjteni a marsrengésekről. Ehhez egy robotkar az űrszondától 1,6 méterre mérőműszert helyezett el.

 

Emirates Mars Mission – Mohammed bin Rashid Űrközpont

Indították: 2020. júlus 19.

Küldetés típusa: mars-orbiter

Feladata: A marsi atmoszféra drasztikus gyorsaságú változásának és e folyamat kiváltó okainak kutatása. Felvételek készítése a bolygó felszínéről.

 

Tianwen-1 – Kínai Nemzeti Űradminisztráció

Indították: 2020. július 23.

Küldetés típusa: űrszonda, leszállóegység, mars-járó

Feladata: Az űrszonda a lehetséges leszállási terület alapos felmérése után kapszulát küld a bolygófelszínre, ahol a rover legalább 90 napig vizsgálja a talajt. Elsőszámú cél a víz jeleinek kutatása, illetve a marsi kőzet összetételének megállapítása.

 

Mars 2020 – NASA / Amerikai Űrügynökség

Indították: 2020 július 30.

Küldetés típusa: Perseverance marsjáró, Ingenuity drónhelikopter

Feladata: Ősi mikrobiális élet jeleinek felkutatására a leszállásra előzetesen kijelölt Jezero-kráter környékén. A most csontszáraz, 45 km széles medence több milliárd évvel ezelőtt egy aktívan működő folyó deltájának és vízzel teli tavának adott otthont.

További érdekes híreket a holnap megjelenő Ripost7 hetilapban találsz!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek