Létrehozva: 2020.11.05.

Kiakadt a feleség: Vérlázító, mit tett kislányával az anyós

Könnyelműség lenne azt hinni, hogy a rossz viszony az anyóssal csak úgy magától megjavul, ahogy telnek a házas évek. Sőt, az egész sokkal mérgezőbb lesz, ha már megszülettek a gyerekek...

A fiatal feleségek hajlamosak a házasság elején legyinteni arra, ha az anyós bántja őket. Sőt, sokan bíznak benne, hogy majd megszereti őket a párjuk édesanyja, legkésőbb akkor, amikor megérkeznek az unokák. Csakhogy sokszor a helyzet pont akkor kezd eldurvulni, amikor megszületnek a gyerekek. Döbbenetes sztorikat osztottak meg a neten az anyukák.

Fotó: Pixabay.com

„Már akkor utált, amikor összejöttem a férjemmel, bár szerintem neki minden nővel baja lett volna, aki elveszi tőle az egy szem fiacskáját. Mióta nagyobbak a gyerekek, azóta katasztrófa, amit művel: olyasmit enged meg nekik, amit én mindig tiltok, sőt, mondja a gyerekeknek, hogy anyátok nem ért ehhez…”

„12 éves a kislányom, és persze, érdekli már a sminkelés, van is játék sminkes készlete; de még azért kicsi ahhoz, hogy fesse magát. Múltkor a nagyszüleinél töltött egy hetet, és az anyósom befestette a haját rikító vörösre. A lányomnak tetszett, és sírva fakadt, amikor mondtam, hogy megyünk a fodrászhoz, és persze, hogy most én vagyok a gonosz.”

„Soha nem adok plusz édességet a gyerekeknek, a férjemmel nem szeretnénk, ha betegek lennének vagy elhíznának, ezért csak délután kapnak egy kevés csokit. Anyósom tudja, hogy mi ezt így szoktuk, és csak azért is hordja nekik kosárszámra a csokit, cukorkát, csipszet… a gyerekek meg rám mérgesek, ha elzárom előlük.”

„Amikor a kislányom még baba volt, nagyon szeretett játszani vele, úgy láttam, megbékélt végre, hogy én lettem a menye. De tévedtem: most, hogy a lányom kamaszodni kezdett, és egyre inkább hasonlít rám, neki is pont olyan gonoszan beszólogat, mint nekem szokott.”

„Anyósom évtizedek óta alkoholista; soha nem részeg, sőt, valahol még jópofa is, amikor becsíp, és nevetgél, meg vidám. Viszont nem szívesen bízom rá az ötéves kisfiamat, ha csak lehet, kifogást keresek, miért ne ő vigyázzon rá. Persze sejti, és már kezdi mondogatni a férjemnek, hogy gyűlölöm őt. Nem tudom, mit csináljak.”

„Nem hajlandó elfogadni, hogy a gyerekek a mi szabályaink szerint kell éljenek. Ha vendégségben van nálunk, rám szól, hogy a tíz- és kilencéves csemetéimet ne küldjem már el kilenckor aludni, hadd maradjanak fent, sőt: hozzáteszi mindig, hogy szívtelen vagyok. A gyerekek meg persze kihasználják az alkalmat, alig bírok velük, miután itt volt a nagyi.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van