RETRO RÁDIÓ

Naponta találkozunk velük, mégsem tudjuk mit jelentenek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 22. 06:45

Bizonyos gépkocsimárkák logójában a történelem alakulása érhető tetten, míg mások régi családi titkokat rejtenek. Akad köztük néhány kimondottan érdekes sztori! Különös üzeneteket rejtenek az autós márkajelek.

 

Mára az autók márkajelzései egybeforrtak azzal, amit a gyártójuk képvisel: elegancia, luxus, száguldás, esetleg megfizethetőség. A logók tervezésénél természetesen más szempontok játszottak szerepet.

Suzuki

Az 1958-ban bemutatott, stilizált S-betűt formázó márkajelzés a cég nevének kezdőbetűje. Ez a járműveken ezüst színű, mindenhol máshol pedig vörös és kék. A vörös a szenvedélyt és a hagyományt képviseli, a kék pedig a nagyságot.

BMW

Az eredetileg repülőgépmotorokat gyártó cég a Rapp Motorenwerke nevet viselte, majd Bayerische Motorenwerke-re változtatták – ennek a rövidítése a BMW. Ekkor született meg a mai napig használt logójuk is, aminek négyes osztása a repülőgépek forgó légcsavarját és az ég kékjét szimbolizálja. Sokak szerint viszont a bajor zászló színeit jeleníti meg a kerek mező.

Ferrari

A legenda szerint miután 1923-ban Enzo Ferrari megnyert egy autóversenyt, a nézőként jelen lévő Paolina grófnő megkérte, hogy fessen egy ágaskodó fekete lovat az autóira, mert szerinte az szerencsét hoz – Enzo pedig szót fogadott. A cég logójának sárga háttere pedig Ferrari szülővárosát, Modena-t szimbolizálja.

Mustang

A Mustangokon látható, vágtázó ló egy magyar származású férfi, Charles Keresztes alkotása. Ő kapta a feladatot, hogy alkosson egy olyan logót, ami harmonikus a hűtőráccsal. Mivel szeretett lovagolni, úgy gondolta, hogy egy vágtázó ló ideális lesz, így ezt faragta ki, és küldte el a gyárnak.

Bentley

A két szárny között látható B- betű a céget szimbolizálja, amivel a gyár azt szeretné üzenni, hogy a Bentley tényleg majdnem olyan, mint egy repülő. Ezenkívül a márkajelzés szárnyas napkorongra is hasonlít, ami egy okkult szimbólum.

Rolls Royce

A hűtőrácson látható két R-betű a cég kezdőbetűje. A felettük látható, ikonikus nőalakot Charles Sykes szobrászművész készítette egy autós magazint szerkesztő angol lord megbízásából. A nő a lord szerelmét, Eleanor Velasco Thorntont ábrázolja, akit a társadalmi különbségek miatt nem vehetett el.

Citroen

A francia vállalat eleinte fogaskerekeket gyártott, például a Titanic-hoz. Ezért lett a később autógyártásra áttérő Citroen logója a kezdeti sikereket biztosító, fordított v-alakú fogaskerék.

Toyota

A családi cég eredetileg szövőgépeket gyártott, majd egy vakmerő fiúgyerek ötlete nyomán rukkoltak át autógyártásra. A logóban a T az egész világon való átívelést, az ovális formák pedig a végtelen értéket jelentik.

Alfa Romeo

A márka emblémája a Filarete torony tetején lévő, embert lenyelő, sárkányfejű kígyót, a Visconti család címerállatát, és Milánó zászlóját ábrázolja.

Mercedes

A háromágú csillag a föld, a tenger és a levegő uralmát jelképezi. A név egyébként Jellinek a cég első versenypilótájának lányára utal. A Mercedes név egyébként spanyol eredetű és kegyelmet jelent. A pilóta 1903-ban kérelmezte, majd meg is kapta családnevének megváltoztatására az engedélyt, Jellinek-Mercedes lett a neve. Ekkor nyilatkozta viccesen: „Bizonyára ez az első alkalom, hogy egy apa a lánya nevét viseli”.

Porsche

A pajzs alakú embléma közepén ágaskodó ló a dinamikát és az erőt jelenti, a körülötte látható fekete-piros csíkok és agancsok pedig Baden-Württemberg tartomány szimbólumai. Ferdinand Porsche mérnök, a Volkswagen Bogár tervezője. Több német tank tervezéséhez is hozzájárult. Fia, Ferry Porsche a Porsche autók névadója.

Audi

A négy karika az Auto Union négy gyártóját szimbolizálja. A cég a nevét alapítójáról, August Horch-ról kapta. Horch németül azt jelenti: hallgatni – ami latinra fordítva annyit tesz: Audi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.