Harmóniában a kézmű és a high-tech 2. rész

„Imádom a sütiket, sokszor nem tudok ellenállni látványuknak, ezért megveszem, megeszem a csábító tortákat. És sokszor csalódom.”

Mindörökké tanulás

Mindig mindent megtett, hogy tökéletesítse tudását, a Párizsban töltött négy szezonban eltanulta a francia minidesszert készítésének fortélyait, ami a cukrászat ékszerágazata.

Öt évet dolgozott németeknél, egy stuttgarti panzióban, ahol volt pékség és cukrászat, sokat lehetett tanulni. Arrafelé kevésbé nyitottak az újdonságokra, de szeretik a zserbót és a dobos tortát, meg persze a fekete erdőt.

1996-ban távoli munkalehetőséget választott: háromszáz fős cégnél dolgozott Santiago de Chilében. Izgalmas volt chilei kalandja, ahová németországi szakácsbarátjának köszönhetően ment dolgozni, de nem tudta megszokni a dél-amerikai lazaságot, ahogy Zsolt fogalmazott: nehéz volt rávenni őket a pontosságra.

Nemzetközi túráinak köszönhetően sok mindent látott, tapasztalt és tanult: több helyen félkész árúval dolgoznak, a franciák például félévre előre készítenek mindent, drága vízsugaras géppel vágnak, ami egy nagyobb cukrászatban megéri a magas bérek miatt, mert két ember is kivált az eszközberuházás.

Saját vállalkozás

1998-ban hazatért és nagyszüleinek szomszédságában elindította saját vállalkozását. „Nálunk a kézműves módszer megy, ami munkaigényes és komoly karmesteri képességet igényel, hiszen egyszerre 3-4 anyag hőmérsékletét és húsz kollégát kell összehangolni. Ráadásul minden a csapatépítéssel kezdődik, ami ma sem könnyű...”

Hálával gondol többszörös olasz bajnok fagylaltmesterére, Palmerora, és egykori főnökére Pataki Jánosra, akitől elleshette az anyagok viselkedését, a több évtizedes begyakorlott mozdulatokat. Jó tanítvány volt Karl Zsolt, mert napjaink a Ráckevei-Duna bal partján fekvő kisváros legkedveltebb és legismertebb cukrászmestere Dunaharasztiban két gelato-Mekkát működtet: az Erzsébet utca 1. szám alatti cukrászdától nem messze és a város központjában három éve nyitotta a Baktay téri fagylaltozó-kávézót.

Komártól a Hondáig

A cukrászat is olyan, mint az autósport: egy rutinos raliversenyző sok tudást tud átadni, állítja Karl Zsolt, aki két lábon jár a világon, olykor két kerékre pattan, vagy autózik. Van nemzetközi tapasztalata, munkájában és szabadidejében is élvezi az utazási lehetőségeket.

Első motoros élménye a nem éppen megbízhatóságáról ismert lengyel Komar mopedhez köthetői. Tizenegy évesen jogsi nélkül vezetett, amíg ment a lengyel gép, aztán nagy kitartással javította kétkerekűjét. Utóbbi időben inkább az élvezetet választja: sokszor túrázik külföldön, vagy biztonságos körülmények között száguld valamelyik ringen. A zöld villám Komárt MZ 250-es ETZ követte, majd még nagyobbra vágyott, de édesapja jó pedagógusként azt mondta, „Majd ha megkeresed az árát”. A sok tanulás és kitartó munka meghozta gyümölcsét, 2003-ban megvehette a Honda CBR 954RR-t és a 600RR-t, hogy pályán is száguldhasson.

Ha rossz az idő

Négy éven át minden szezonban rajthoz áll, de inkább hobbiból és szerelemből, mert nem akart sok időt ellopni másik nagy szerelmétől, a cukrászattól, ami időigényes és a forgalmat az időjárás is meghatározza: márpedig ha sok a vendég, ott kell lenni, tehát maradna a rossz idő, amikor viszont nem élvezet motorozás. Azért időnként így is nagyokat túrázik, utoljára két német barátjával megjárta Szardíniát. Imádja az autókat is, első sajátja egy a gyári állapotú 1983-as E30-as BMW ma is garázsában áll, napi autója a 650-es kupé. Volt kitől örökölnie a gépek szeretetét, hiszen édesapja évtizedeken át a Főtaxinál dolgozott.