Létrehozva: 2020.04.25.

Sokkot kapott a nő, amikor meglátta, mit művel szomszédja

Elakadt a szava, és nem tudja, most mitévő legyen.

Egy angliai kisvárosban él az a fiatal anyuka családjával, aki az interneten kért tanácsot kommentelő társaitól. Egy kertvárosi részben laknak, ahol csöndes és barátságos a környezet, elmondása szerint szinte már unalmasnak mondhatók a hétköznapok.

Mint meséli, a szomszédjaikkal jóban vannak, de nem szoktak összejárni, nem igazán tudnak egymás magánéletéről sem, inkább csak udvarias köszönőviszonyban vannak egymással, és néha segítenek a másiknak néhány apróságban.

Egy idősebb nő él velük közvetlen kertszomszédságban, akivel eddig szinte alig találkoztak, bár annyit azért tudtak róla, hogy egyedül él, és nem látogatja őt senki, tehát valószínűleg nincsen családja.

A minap azonban azt vette észre az anyuka, hogy ötéves kislányának a néni a kerítésen keresztül csokit ad. Ezt kedves gesztusnak tartotta, és meg is köszönte neki. Igen ám, csakhogy ezután feltűnt neki takarítás közben, hogy a lánya ágya alatt egy egész halomnyi csokoládés és cukorkás papír hever. Mintha egy édességgyár készletét halmozta volna fel alig egyetlen hét alatt. Legutóbbi takarításnál ugyanis még nem volt ott semmi.

Rákérdezett lányánál, hogy mire vélje ezt. A gyerek pedig elmondta, hogy minden nap többször is kap édességet a nénitől, és már korábban is volt erre példa, csak azokat nem az ágya alá rejtette, hanem a fiókjában őrizgeti.

Az anyuka úgy döntött, beszélni fog erről az idős hölggyel. Át is ment hozzá, és kedvesen megköszönte a figyelmességet, viszont megkérte rá, hogy ne tegye, mert ő szigorúan figyelik, mennyi cukrot és édességet fogyaszt kislányuk, ezért nem szeretné, ha túlságosan rákapna az ilyen csemegékre.

Gondolhatnánk, hogy ezzel meg is szűnt a probléma, azonban ez távolról sem igaz. Saját szemével látta megismétlődni a jelenetet a kerítés mentén, és most fogalma sincs, mitévő legyen. Bosszantja a dolog és nem érti, miért nem tartja tiszteletben a szomszéd az ő anyai kérését. Egyenesen megdöbbentette, hogy beszélgetésük ellenére is tovább folytatja magánakcióit a hölgy. Viszont megbántani sem szeretné, és inkább nem lépne fel sokkal erélyesebben, ha nem muszáj.

Persze az internetezők véleménye is megoszlik a témában. Egyesek sajnálni kezdték a nénit, és semmiképp nem szólnának rá, hiszen ha nincsen senkije, akkor nyilván így szeretne barátkozni a gyerekkel. Mások viszont nagyon is kikérnék maguknak a helyzetet, és ha kell, össze is vesznének álláspontjuk miatt a szomszéddal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!