tóth gabi
Le a ruhákkal lefekvés előtt! Meglepő előnyei vannak, ha így teszel.
Kevés ember akad, aki rendszeresen meztelenül alszik, pedig a szakértők szerint ez a legjobb, amit tehetünk. Hogy milyen remek hatásai vannak? Íme!
Akármilyen meglepő is, jót tesz az alakodnak, ha ruha nélkül alszol. Ha csupán a takaró borítja a tested, akkor alacsonyabb hőmérsékleten alszol, ez pedig serkenti az anyagcserét, ezáltal segít megőrizni karcsúságod, ráadásul még kalóriákat is éget el.
Mélyebb és pihentetőbb az alvás a szakértők szerint, ha ruha nélkül tesszük. Ez a tény, illetve a már említett alacsonyabb testhő azt eredményezi, hogy jobban hatnak az alvás közben termelt melatonin és növekedési hormonok, melyek kisimítják a bőrt, segítik a regenerálódást és fiatalabban tartanak.
Mind a nők, mind a férfiak nemi egészségére jó hatással van a meztelen alvás. Egyedül ilyenkor van ugyanis lehetősége a nemi szerveknek, az intim területeknek megfelelően levegőhöz jutnia. Ez segít mindkét félnek, hogy csökkentse a nemkívánatos kórokozók elszaporodását, így szükségtelen legyen túl gyakran látogatni az orvost.
Már maga a tudat is fokozza a libidót, ha partnerünkkel meztelenül bújunk ágyba. De a csupasz bőrfelületek egymáshoz simulása akár álmunkban, alvás közben is boldogsághormonokat szabadít fel, folyamatosan táplálja a másik iránti vonzalmunkat és segít megőrizni a szenvedélyt.