Létrehozva: 2019.10.04.

Egy robot segítségével újra jár a lebénult férfi

Mind a négy lebénult végtagját mozgatni tudta egy francia férfi a külső robotváz segítségével, amelyet gondolataival irányított – írta a BBC hírportálja.

A 30 éves Thibault négy évvel ezelőtt egy balesetben 15 métert zuhant, gerince megsérült és mind a négy végtagja lebénult. A következő két évét kórházban töltötte.

2017-ben részt vett a Grenoble-i Egyetem és a Clinatec kutatóközpont exoskeletonos, vagyis külső vázas kutatásában. Agyának felszínére, a mozgásirányítási terület fölé két implantátumot ültettek be a kutatók. Mindegyik eszközön 64 elektróda érzékelte az agytevékenységet és közvetítette a jeleket egy számítógépnek.

Először számítógépes játékkal kellett gyakorolnia virtuális figurája, vagyis avatár mozgatását az agyi implantátum segítségével, majd ráerősítették az exoskeletont, hogy próbáljon meg mozogni benne.

„Ilyen lehetett, amikor az ember az első lépéseket tette meg a Holdon. Előtte két évig nem tudtam járni, elfelejtettem, milyen állni, és azt is, hogy magasabb vagyok, mint a többiek a laborban” – mesélte Thibault, aki azt kérte, családnevét ne közöljék.

A kar mozgatása bonyolultabbnak bizonyult, tovább tartott, míg megtanulta.

A 65 kilogrammos robotszerkezet nem tudja teljes mértékben visszaadni a mozgáskészséget, mégis nagy lépést jelent azokhoz a hasonló elven működő szerkezetekhez képest, amelyek egy-egy végtag gondolati irányítását tették lehetővé.

A férfi a vázban úgy tudott mozogni, hogy a mennyezethez erősítették, nehogy elessen benne, ami azt jelenti, hogy a szerkezetet egyelőre nem lehet a laboratóriumon kívül használni.

Még folynak a kutatások

Alim-Louis Benabid, a Clinatec vezetője szerint messze vannak még az önálló járástól, nincsenek meg a gyors és pontos mozdulatok, amelyekkel az elesést meg lehetne előzni. Thibault-nak 71 százalékban sikerült keze-lába mozgatásával, csuklója elfordításával megérintenie a kijelölt célpontot.

„Megmutattuk, hogy az alapelv helyes, bizonyítottuk, hogy az exoskeletonnal fokozni tudjuk a páciens mobilitását” – mondta Benabid.

További terveik között szerepel az ujjak mozdulatainak irányítása

A gondolattól a mozdulatig 350 ezredmásodperc telhet el. A tudósok ehhez az implantátumonként 64 elektródából csak 32-t használnak, tehát van még lehetőség további agyi jelek olvasására nagyobb kapacitású számítógépekkel vagy mesterséges intelligenciával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tiszta vizet öntöttek a pohárba, ez a kegyetlen igazság a villanyautók gyártásáról

origo.hu

Sokkoló fotó került elő Csernobilról

borsonline.hu

Új partnere van Tóth Gabinak: magyar sztár oldalán kezdi újra

magyarnemzet.hu

Izzott a levegő a stúdióban: Csintalan a földbe döngölte Márki-Zay Péter

ripost.hu

Ennyi volt, vége a nagy szerelemnek: szakítottak Beckhamék

magyarnemzet.hu

Kálmán Olga gigantikus öngólja Gyurcsányék vesztét okozhatja

origo.hu

Eddig nem hallott részleteket mesélt a börtönéletről az RTL Klub sztárja

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 8.: a Kos bárkit az ujja köré csavar, a Rák segítséget kap

life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

kviz.mandiner.hu

Ezzel a játékkal most e-book olvasót vagy akár repülőjegyet is lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Gyűlöletáradat zúdult az anyukára, aki röviddel szülés már XS-es ruhát hord

MEDICINA

Nyersen vagy főve? Kiderült, hogyan egészségesebb a cékla

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!

ÉLETMÓDI

Így adhatod el bosszankodás nélkül a használt ruháidat

ÉLETMÓDI

Szuper trükk: így lesznek diétásak a rántott ételek

ÉLETMÓDI

Agytisztítás: kezdjük az évet tiszta fejjel!