RETRO RÁDIÓ

Ezeket a szavakat sokan rosszul írják - az érettségi múlhat rajta!

Ezeket a szavakat sokan rosszul írják - az érettségi múlhat rajta!
KAM
Szerző
KAM
Létrehozva2017. 04. 10. 22:18

Sok pontot lehet velük veszíteni.

Idén már A magyar helyesírás szabályai tizenkettedik kiadása alapján értékelik majd a vizsgákat, érettségiket - írja az eduline.hu.

1984 után több mint harminc évvel, 2015-ben újultak meg a helyesírási szabályok, a Magyar Tudományos Akadémia szeptemberben adta ki az új kiadást.

Bennük több könnyítés is megtalálható.

Ezentúl például kétféleképpen is írhatók az ingadozó kiejtésű h végű szavak ragos alakjai, tehát a dühvel és a dühhel szó egyaránt helyes. Könnyítés, hogy ezután az elseje, elsején és elsejéig szóalakokat a korábbinál többféleképpen lehet leírni: elfogadható az 1. vagy 1-je, az 1-én vagy 1-jén, 1-ig vagy 1-jéig írásmód is.

Az elseji vagy elsejei szóalak számjeggyel írva pedig háromféleképpen is használható: 1-i, 1-ji vagy 1-jei - írja a portál.

Egyéb változásokra is felhívják a figyelmet, amelyekre érdemes lesz odafigyeli a májusi-júniusi vizsgákon.

A kettőnél több szóból álló összetételeket hat szótagig kötőjel nélkül továbbra is egybeírjuk, ám mostantól a szótagszámba az -i képző nem számít bele.

Tulajdonnevek toldalékolásakor már nem lehet egyszerűsíteni, így az eddig helyes Bernadettel helyett már Bernadett-tel alakot kell írni.

Aki pedig szeretné kipróbálni, mit tud a gyakorlatban, kattintson ide!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.