A Tisza Párt vezetőjét cigarettacsempészet miatt letartóztatták

POLITIK
Létrehozva: 2024.09.15.

16 kilót hízott 2 hónap alatt a fiatal lány, kiderült, súlyos betegség áll a hátterében

Csiliga Reni szerint az esetek többségében lelki okai is vannak az elhízásnak. Neki két és fél évébe telt, mire sikerült helyrehoznia a hormonrendszerét, s ezáltal a testsúlyát is…

Sokan irigylik a gyönyörűre kidolgozott sportolók, testépítők idomait, ám azt kevesen tudják, hogy mennyi hátulütője lehet az életmódjuknak. Reni esetében a szigorú versenydiéták is közrejátszottak az étkezési zavarai kialakulásában.

 

Világbajnok testépítő

Reninek sokáig nem volt gondja a plusz kilókkal. Sőt, épp ellenkezőleg, túl vékony volt. 

– Még 22 évesen is csak 48 kg voltam – meséli a Fanny magazinnak. – Akkor lett vége egy hosszú kapcsolatomnak, és stresszlevezetés céljából elkezdtem edzőterembe járni, súlyzós edzésekre. Megtetszett, szerettem volna benne tovább fejlődni. Addig fajult, hogy versenyekre is jártam, és sikerült elnyernem az első díjat egy Európa- és világbajnokságon is. Mindez körülbelül nyolc éve történt. Egy idő után viszont abbahagytam a versenyzést, mert túlterheltnek éreztem magam. A szüleim nem nagyon tudtak anyagilag támogatni, ezért a sport mellett párhuzamosan két munkahelyem volt. Másrészt pedig egészségügyi szempontból éreztem, hogy káros az a túlhajszolt életvitel, ráadásul a versenydiéták meglehetősen szigorúak, nagyon alacsony szénhidrát- és zsírmennyiséget engedélyeznek. Közben egyre rosszabbak voltak a hormonjaim, különböző testi tünetek jelentkeztek, például előfordult, hogy hónapokra kimaradt a menstruációm.

„Megrágtam a csokit és kiköptem”

A fiatal lány két hónap alatt 16 kilót hízott a hormonproblémái és evészavarai miatt. 

– Olyan problémákkal találtam magam szembe, amik korábban nekem ismeretlenek voltak, például bulimiás lettem – árulja el. – Szerencsére nekem a hánytatás nem sikerült, de olyanokat csináltam, hogy megrágtam a csokit, és kiköptem. Nagyon megromlott az ételekkel való viszonyom, mert a versenyidőszak után, érthető módon sokat szerettem volna enni, viszont a hormonproblémával együtt túl sok volt a szervezetemnek. Közben ugyanis kiderült, hogy PCOS-sel, pajzsmirigy-alulműködéssel, magas prolaktin szinttel, ösztrogéndominanciával küzdöttem. Nagyon nehezen viseltem a túlsúlyt, fizikailag és mentálisan is, hiszen nem sokkal azelőtt még élsportolói testben éltem. Ráadásul a felborult hormonok miatt eleve depresszív volt a hangulatom. Elmentem egy pajzsmirigy szakambulanciára, ahol azt mondta az orvos, hogy életem végéig gyógyszert kell szednem, és hamarosan lesznek egyéb tüneteim is. Sírva jöttem ki a klinikáról és eldöntöttem, hogy változtatnom kell, mert nem szeretnék hormonokon élni. Ott volt egy olyan pont, ahonnan kezdve komolyan vettem a dolgot és elkezdtem változtatni az életemen.

 

„A testsúly és a hormonrendszer összefügg”

Reni végül megúszta gyógyszeres kezelés nélkül, de két és fél évbe telt, mire helyreállt a hormonrendszere és ezzel együtt a súlya is.

– A hormonrendszer arra ad reakciót, hogy hogyan élünk a hétköznapokban – meséli. – Ha rosszul élünk, akkor rossz lesz a hormonháztartásunk. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, hogy mit rontunk el, mitől vagyunk stresszesek, van-e olyan dolog az életünkben, amiből érdemes lenne kilépni, akár párkapcsolat, akár munkahely. Holisztikusan kell szemlélni, mert így sokkal mélyebbre ható a gyógyulás, és akár gyógyszerek nélkül is lehetséges. Az a jó, hogy a testsúlyunk, a lelki állapotunk, a hormonok kéz a kézben járnak, hatással vannak egymásra, ezek olyanok, mintha egy gyönyörű egységet alkotnának. Harminc éves korom után megfogadtam, hogy már nem fogok túlhajszolt, felgyorsult, egészségtelen életmódot folytatni. Szerencsére a korábbi rengeteg munkának köszönhetően elértem anyagilag a jó alapokat. Persze mindig lehetne többet akarni, de inkább megelégszem azzal, ami van és próbálok inkább lelassulni és észrevenni a pillanatban a szépséget.

„Képeztem magam, hogy meggyógyuljak”

Reni az új munkáját és életét is az egykori túlsúlyának és hormonproblémáinak köszönheti. Évek óta edzőként, testtartás javító trénerként, coachként dolgozik, jelenleg pedig kineziológiát és szomatodrámát tanul.

– Van, amikor pusztán fizikai oka van a túlsúlynak, például, amikor valaki nem tudja, hogy milyen az egészséges étkezés. De én úgy tapasztalom, hogy az esetek 70-80 százalékában van valamilyen lelki ok a háttérben, amit egyedül felfedezni nagyon nehéz. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy kérjenek segítséget, vagy képezzék magukat. Én a második utat választottam, bár én is jártam kineziológushoz, pszichológushoz. Nálam a túlhajszoltság okozta a gondokat. Próbáltam kitörni a lakótelepi sorból, ezért reggeltől estig dolgoztam, de sokszor még késő este is azon pörögtem alvás helyett, hogy mit tanuljak, mit dolgozzak még. Voltak olyan feldolgozatlan traumáim, amik miatt kialakult az edzésfüggőség és munkába való menekülés. Nekem ezeken kellett változtatni ahhoz, hogy nyugodtabb, stresszmentesebb életet éljek, és ezáltal a hormonjaim és a súlyom magától elkezdett változni. 

Kiegyensúlyozott életmód

Heti négyszer edz, mellette szeret túrázni, úszni, aktív életet élni. Ami pedig, az étkezést illeti, az intuitív étkezésben hisz. 

– Megnyugtattam az egykori, stresszes életvitelemet, beállt egy normális étkezés, így évek óta tudom tartani az egészséges 60 kg-t, amire igazából figyelnem sem kell. Ha lelkileg rendben van az ember, akkor a testsúlya is be tud normálisra állni. Igazából nekem mérlegem sincs, csak anyukáméknál szoktam lecsekkolni a súlyomat. Intuitív étkezést folytatok. A szervezet intelligens és jelzi, hogy mire, hogy van szükségünk. Csak fel kell tudni ismerni, hogy mi az agyam és mi valósan a szervezetem igénye, hisz az élelmiszeripar nagyon be tud csapni a cukros, zsíros ételekkel. De ezzel együtt, időnként én is szoktam csokit, akár csipszet is enni. Szerintem az a jó, ha nem vonunk meg magunktól semmit, de fontos, hogy többségében jó ételeket fogyasszunk. Nekem gyakran kerül a tányéromra sovány hús, csirke, pulyka, hal, gyümölcs, zöldség. Nem számolom a kalóriákat sem, inkább azt tartom szem előtt, hogy amit fogyasztok, annak magas legyen a tápanyagértéke. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek