
A 34 éves kisgyermekes anyukát szíven ütötte a hír, amikor megtudta, férje megcsalja. A sokk hatására eldöntötte, hogy bebizonyítja, ezerszer többet ér, mint a szeretõ. Lefogyott és dögös bombázó lett, nem hiszel a szemednek!
Nem mindennapi történet a 34 éves texasi anyukáé: Betsy Ayala megdöbbenéssel tapasztalta, hogy férje és szeretője üzenetváltásaikban "kövér tehén"-nek titulálták és durván gúnyolódtak rajta.
Tény, hogy az amúgy is erős testalkatú Betsy kislánya, Isabella születésekor már csaknem 120 kilót nyomott, és a helyzeten csak rontott szülés utáni depressziója. 6 hónappal később talált rá azokra az üzenetekre, melyekben férje ocsmány megjegyzéseket tett alakjára és testsúlyára. Ráadásul a férfi épp annak a kolléganőjének küldözgette az SMS-eket, akivel viszonyt folytatott akkoriban. Ez azért is volt meglepő Betsy számára, mivel volt párja inkább biztatta, hogy így is jól néz ki, ne aggódjon a súlya miatt, egyen csak bátran, ha jól esik.
"Nem lehet szavakkal leírni amit akkor éreztem, mintha kétszeresen csaltak volna meg. Teljesen összetörtem."
Szerencsére a nehéz helyzetben a családja Betsy mellett állt és nővére segítségével elhatározta, hogy nem hagyja magát és igenis le fog fogyni.
Az összes gyorséttermi kajáról leállt, a cukros ételeket egészséges nasikra és turmixokra váltotta, igyekezett a szénhidrátot kiiktatni az életéből, főleg húst, halat, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztott, valamint heti 6 alkalommal látogatta az edzőtermet.
"Sírni tudtam volna minden egyes edzés után, de megfogadtam, hogy jó példát szeretnék mutatni magamnak és a lányomnak is. Keménynek kellett maradnom."
Isabellának azonban minden oka megvan arra, hogy büszke legyen egyedülálló anyukájára, aki nemcsak hogy több mint 45 kiló feleslegtől szabadult meg, de a mai napig edzésekre jár, követői száma alig kevesebb mint 10 ezer és sikeres fogyása ezreket ösztönöz arra, hogy ne adják fel a diétát és a mozgást, mert csodálatos eredményt lehet elérni kitartással és akarattal.
![]()
"Utólag áldásként élem meg, mindazt ami akkor történt velem, mert ha nem így alakul, valószínűleg ugyanolyan kövér lennék még mindig. Hálás vagyok az újrakezdésért és a sikerért amit elértem!"
Betsy azóta már megbocsátott volt férjének, akitől időközben elvált és a közös lányukra való tekintettel sikerült jó kapcsolatot kialakítaniuk. A történtekre már csak úgy emlékszik, mint egy szükséges holtpont, ami örökre megváltoztatta az életét és ami által újjászülethetett.
![]()





