Létrehozva: 2016.01.31.

Forradalmi diéta, ami őrületes gyorsan olvasztja le rólad a kilókat

Az amerikai szakember éveken át dolgozott a megoldáson.

Szerző Ripost

Több mint 20 éves méregtelenítési és táplálkozási fejlesztői munka eredménye Ann Louise Gittlman, egy amerikai táplálkozástudományi szakember itala.

 

A 64 éves dietetikus sokáig dolgozott azon, hogy olyan forradalmi diétát állítson össze, mely életerővel tölti fel a fáradt testet és egyben méregteleníti is azt. Feltalált egy csodás italt.

A vörös ital, melynek alapvető hozzávalója az áfonya, a gyömbér és a citrom egyszerre ösztönzik a májat a leghatékonyabb működésre, megtisztítják a testet a toxinoktól és olvasztják a zsírt.

Hozzávalók:
2 liter fekete áfonya
fél teáskanál őrölt fahéj
negyed teáskanál gyömbérpor
negyed evőkanál szerecsendió por
háromnegyed csésze frissen facsart narancslé
negyed csésze frissen facsart citromlé
stevia (ízlés szerint)

Az áfonyát egy nagyobb edényben öntsd fel vízzel, és add hozzá a fűszereket. Főzd 15 percig, majd hagyd kihűlni. Add hozzá a narancs- és citromlét, ízlés szerint ízesítsd steviával, és keverd össze az egészet. Tárold hűtőben.

Fogyassz el belőle minden nap 2-3 csészényivel.

A titka ennek a csodálatos italnak az áfonyában rejlik: hatékony antioxidáns, éhségűző, közben igazi vitaminbomba a zsír elleni küzdelemben.

A kutatók szerint a pozitív hatás annak köszönhető, hogy az antioxidánsokban gazdag áfonya megváltoztathatja azt, ahogy a test tárolja és készíti a glükózt vagy a cukrot azért, hogy energiát képezhessen, így csökkenti a szívbetegségek és a cukorbetegségek kockázatát is.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!