FÜLES Ezért kell sürgősen végrendeletet írnia Som Lajosnak! A súlyosan beteg zenész nagy elhatározásra jutott. Hamarosan milliomos lesz, és szeretné biztonságban tudni pénzét akkor is, ha vele bármi történik.
FÜLES 2016. 04. 06. Ez áll Psota Irén végrendeletében! A február végén elhunyt színészlegenda imádott unokahúgára hagyta impozáns budai lakását, valamint vagyona egyharmadát. Volt egy balatoni üdülője is, azt egyes információk szerint ápolónője örökölte, aki végig odaadóan gondoskodott róla.
FÜLES 2016. 03. 28. Öngyilkosjelöltek fenyegetik Klapka Györgyöt! Mióta kiderült, kétmilliárd forintra rúg az üzletember vagyona, naponta érkeznek hozzá segélykérő üzenetek és hívások.
SZTÁRDZSÚSZ 2016. 03. 07. Újabb nem várt fordulat az elhunyt magyar színésznő hagyatéka körül Minden jel arra utal, hogy Terry Blacknél még sincs lezárt boríték, melyben a tragikus hirtelenséggel elhunyt Némedi Mari végrendeletének másolata lapulna.
FÜLES 2016. 03. 05. Előkerült az elhunyt magyar színésznő végrendelete Már-már filmbeillő, ahogy fokozódik a káosz, a másfél hete, tragikus hirtelenséggel elhunyt Némedi Mari sokmilliós hagyatéka körül. Most előkerülni látszik az eltűnt végrendelet, ráadásul egészen megdöbbentő, ki állítja, hogy nála van.
LELKIZŐ 2016. 02. 27. Évekig készült a halálra Psota Irén Az elhúzódó betegsége után csütörtökön elhunyt színésznő már évekkel a halála előtt megírta végrendeletét és több interjúban is arra célzott, hogy felkészült a halálra.
TREZOR 2016. 01. 19. A jó főnök fél milliárd forintnyi eurót hagyott dolgozóira Imádott vezető az olyan, aki halála után is gondoskodik az alkalmazottairól. Így tett egy olasz gyár tulajdonosa is, aki 1,5 millió eurót osztott ki munkásaink a végrendelete alapján karácsonyra.
FÜLES 2016. 01. 14. Czeizel Endre nem is sejtette, hogy végrendelete ekkora vihart kavar A professzor úgy halt meg, hogy biztos volt benne, gyerekeinek semmilyen anyagi gondjuk nem lesz. Hiszen végrendeletében mindent pontosan leírt. Nem is sejtette, hogy felesége és szeretője ennyire nem jönnek ki egymással, és halála után kitör a háború.
FÜLES 2016. 01. 13. Felkészülten várja a halált Esztergályos Cecília Az életvidám színésznő már évekkel ezelőtt megváltotta a sírhelyet saját maga és férje számára. Nem készül a halálra, pusztán tudatos és körültekintő...
FÜLES 2015. 09. 17. Visszafogadta kitagadott, drogos fiát Klapka György Leszokott a drogról és az alkoholról a tehetős üzletember fia, Dennis, ezt pedig különleges meglepetéssel jutalmazta az édesapja.