MANI Napi 12 ezer autós útját könnyítette meg a Duna Aszfalt és a Hódút Soltvadkertnél Átadták a Bács-Kiskun megyei 53-as és 54-es főút több mint 20 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszait.
MANI 2017. 03. 31. A Duna Aszfalt építi a kecskeméti elkerülő út befejező szakaszát Teljessé válik az M5-ösről érkező forgalmat a 44-esre átvezető 445-ös elkerülő út.
MANI 2017. 03. 31. Több mint kétszer annyi út újul meg jövőre, mint idén Az idei 69 milliárd után jövőre összesen 150 milliárd forintból mintegy 1350 kilométernyi útszakaszt újít fel a közútkezelő. A szakaszok kiválasztását az autósok is tudják befolyásolni.
MANI 2017. 03. 30. Tiszakécske térségében végez útfelújítást a Soltút A Kiskunfélegyházát Szolnokkal összekötő közút burkolatát két szakaszon is megerősítik.
MANI 2017. 03. 30. A 47-esen és a 470-esen fejleszt a Soltút A beruházásban Körösladány és Mezőberény területén újul meg egy-egy útszakasz.
MANI 2017. 03. 30. Teljessé válik Budapest és Pozsony autópályás összeköttetése Indul az M15-ös mérnöki közbeszerzése, az M1-es és Rajka között 14 kilométert kell négysávosítani.
MANI 2017. 03. 30. Biztonsági elemekkel gazdagodott a megújult 44-es út Átadták a 44-es számú főút komplex útfelújítási programban most elkészült szakaszait Békés megyében. Összesen 14 kilométeren, 2,5 milliárd forintból végeztek felújítást Kondoros környékén, valamint Szarvas és Csabacsűd között.
KÜLFÖLD 2016. 10. 12. Sírjunk vagy nevessünk? Emberi úthengerrel javítják az utakat! Mesterségük címere "psz", azaz precíz szakemberek. És csodálkozunk azon, hogy borzalmasak az utak?!
KÜLFÖLD 2016. 09. 04. Úgy felújították az utat, hogy tönkretették az autókat! A tulajdonosok fel sem ismerték az autóikat, amikor meglátták! Az utat építő munkások nem csak az utat, hanem a hófehér kocsikat is átfestették. De csak félig.
RIPOSTER 2015. 10. 26. Hatalmas a torlódás Győr felé! A sztráda Győr felé vezető oldalán kell lassabb haladásra és több kilométeres torlódásra számítani az útfelújítások miatt.