KÜLFÖLD TBC-s migráns halt meg egy német börtönben Feltehetően már a börtönbe kerülése előtt tuberkulózisos volt az a 35 éves szomáliai rab, aki egy hannoveri börtönben vesztette életét január végén.
RIPOSTER 2018. 06. 15. Most kaptuk: súlyos fertőző betegség miatt karantén a pécsi egyetemen Egy diák tbc-s lett, pedig a súlyos betegség ellen már oltanak, így igen ritkán üti fel a fejét.
KÜLFÖLD 2018. 05. 04. Rettegnek a németek: TBC-s migránsok lepik el az országot A 2015-ös migrációs válság kezdete óta egyre több a TBC-s megbetegedés Németországban. A legnagyobb baj, hogy migránsok a fertőző betegség olyan fajtáját hurcolják be Európába, amire az eddig használt antibiotikumok rezisztensek.
KÜLFÖLD 2018. 01. 12. A tbc eddig nem látott fajtáját hozták be a migránsok Európába Még a sokat látott szakembereket is megdöbbentette, amikor 2016-ban a tbc olyan válfajával találták szemben magukat, ami minden eddiginél veszélyesebb. Azóta több másik esetet is regisztráltak az orvosok, mint mondják: a baktériumot az afrikai migránsok h
NÍNÓ 2017. 11. 24. 88 embert is megfertőzhetett a TBC-s szomáliai migránslány A Németországban található Altötting város klinikáján kezelik azt a 20 éves Szomáliából érkezett lányt, aki az orvosok közlése szerint fertőző tuberkulózisban szenved. Félő, hogy a diáktársainak vagy a tanárainak is átadhatta a betegséget.
INSIDER 2017. 08. 29. Most érkezett: súlyos fertőzéssel küzd egy pécsi diák, azonnal elkülönítették Megkezdték az előírt szűrővizsgálatok elvégzését azokon, akikkel kapcsolatban lehetett a fertőzött diák.
KÜLFÖLD 2016. 11. 22. TBC-veszély a híres élelmiszer-hálózatnál Egy takarítót kellett kórházba vinni, biztonsági okokból mind a 200 dolgozót megvizsgálják.
OLDALVONAL 2016. 09. 17. Hitler, hidegháború és Madonna: nem csak eső mossa el a meccseket Furábbnál furább indokokkal maradtak már el mérkőzések. Õk a fociszurkolók rémei.
NÍNÓ 2016. 04. 30. Váratlanul halt meg a konyhás, rettegnek az általános iskolában Fertőző tüdőbetegségben, tragikus hirtelenséggel elhunyt a szatymazi általános iskola egyik konyhásnénije.
RIPOSTER 2016. 04. 08. TBC-s beteg dolgozott a debreceni óvodában! 123 óvodást kell jövő hét elején beoltani, miután kiderült, hogy az egyik alkalmazott tbc-vel fertőződött meg.