NÍNÓ Ez már nem diákcsíny, ezt tette a 15 éves lány A kiskunhalasi rendőrök befejezték a fiatalkorú gyanúsított ügyének vizsgálatát.
NÍNÓ 2019. 10. 21. Most kaptuk: lángokban áll egy panelház, menekítik az embereket a XI. kerületben Egy tízemeletes házban keletkezett tűz, hatalmas erőkkel vonult ki a tűzoltóság.
POLITIK 2019. 08. 31. Öt napig bujkált a társasházban a mérgeskígyó, a lakók bezárkózva rettegtek Sikerült befogni azt a monoklis kobrát pénteken, amely öt napig bujkált egy társasházban a németországi Hernében.
NÍNÓ 2019. 08. 20. Ki kell költözniük a lakóknak a kigyulladt Soroksári úti társasházból Teljesen lezárták a Soroksári utat az Ipar utcai kereszteződésnél, ahol hétfőn kigyulladt egy ház tetőszerkezete. Csak az ott lakókat engedték be, őket is csak egyesével, hogy elhozzák a legszükségesebb holmijukat a lakásukból. A ház 2400 négyzetméteres t
INSIDER 2019. 05. 13. Botrány a társasházban! Durva, mit művelt egy lakó a közös udvaron Forrnak az indulatok egy budai társasházban, ahol az egyik lakótárs úgy gondolta: ami közös, az az övé, ezért nemes egyszerűséggel kisajátította a lakása előtti kertrészt. A nyomaték kedvéért kerítéssel lekerítette és lelakatolta, mire kitört a népharag..
NÍNÓ 2019. 03. 17. Friss képek érkeztek a budapesti társasháztűzről Kigyulladt egy emeletes társasház a XX. kerületi Helsinki úton. Lapunk információi szerint 12 embert kellett evakuálni az épületből, ketten pedig füstmérgezést szenvedtek. Helyszíni információk szerint a rendőrség elektromos hibára gyanakszik.
INSIDER 2019. 03. 17. Pánik egy budapesti társasházban, továbbterjedtek a lángok Azonnal menteni indultak a tűzoltók.
INSIDER 2019. 03. 04. Tűz ütött ki az első emeleti erkélyen A Kaposvár belvárosában levő Berzsenyi utcában csaptak fel a lángok hétfőn késő délután.
INSIDER 2019. 03. 04. Durva, a társasház pénzéből törlesztette adósságait a közös képviselő A férfi egy Ózdon lévő társasház közös képviselője volt. Ennek keretében kezelte a társasház pénzügyeit, és a pénzintézetben vezetett folyószámlán kizárólagos rendelkezési joga volt.
RIPOSTER 2019. 01. 16. Pusztít a hó: Beomlott egy társasház tetőszerkezete Ungváron A vastag hóréteg miatt beomlott egy társasház tetőszerkezete.