KÜLFÖLD Négercsók miatt vádolnak egy pékséget rasszizmussal Nyugat-Európában már nagyon nehéz politikailag korrektnek lenni. Az ember akkor is bajba kerülhet, ha egy 60-as évek óta tartó hagyományt visz tovább...
KÜLFÖLD 2020. 02. 17. Megvágta a saját torkát, hogy rasszista támadást hazudhasson Elismerte a hatóságoknak, hogy hazudott az a szenegáli migráns, aki hónapokkal ezelőtt azzal sétált be a kórházba, hogy két férfi rasszista indíttatásból megtámadta és majdnem megölte. Az eljárás új fordulatot vett, amikor kiderült, hogy az afrikai áldoza
POLITIK 2020. 02. 13. Miért nem kér hetek múltán sem bocsánatot? Niedermüller Péter közelmúltbeli kijelentése rasszista, uszító és menthetetlen – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közelmúltban tett kijelentésére reagálva.
KÜLFÖLD 2020. 02. 12. Botrány! Rasszista a demokrata elnökaspiráns Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.
POLITIK 2020. 01. 30. Sok ezren tüntettek Niedermüller rasszista kijelentése ellen Az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal előtt az erzsébetvárosi Fidelitas és Fidesz felhívására jelent meg több ezer tiltakozó, hogy jelezzék, elutasítják Niedermüller Péter keresztényeket gyalázó kijelentését.
POLITIK 2020. 01. 29. Tüntetnek Niedermüller rasszista kijelentései miatt Demonstrációt szervez holnap délutánra Erzsébetváros polgármesteri hivatala elé a helyi Fidesz és a Fidelitas, miután a kerület polgármestere, Niedermüller Péter rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat.
TÜZELŐÁLLÁS 2020. 01. 03. Bőrszíne miatt ugrott a sztárfocista álomszerződése Keserű szavakkal fakadt ki a mindenütt jelenlévő rasszizmus miatt az Ajax kameruni kapusa.
KIAJOBB 2019. 12. 25. Söröspohár miatt súlyos büntetés Angliában Nem kellett volna dobálózni a bajnokin, de a rasszistákkal is meggyűlt a londoni klub baja.
FÜLES 2019. 12. 02. Vérlázító, durván megalázták a buszon a magyar színésznőt Még felszállni sem engedte az arcátlan sofőr.
POLITIK 2019. 09. 11. A fehéreket öljük meg, ne egymást A Franciaországban élő afriakaiak védelmi ligájának egyik tagja megszabta a „helyes irányt” egy párizsi tüntetésen. A kiirtandók között kínaiak és indiaiak is vannak...