5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Bőrszíne miatt ugrott a sztárfocista álomszerződése

Bőrszíne miatt ugrott a sztárfocista álomszerződése
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 01. 03. 13:15

Keserű szavakkal fakadt ki a mindenütt jelenlévő rasszizmus miatt az Ajax kameruni kapusa.

Tavaly nagy szerepe volt abban André Onanának, hogy az Ajax BL-elődöntőig menetelt, holland bajnoki és kupagyőzelmet aratott. Pedig a 23 éves kapus már 2017-ben majdnem távozott a klubtól. Most elárulta, hogy a Manchester United elleni Európa-liga-döntő (0-2) után a bőrszíne miatt ugrott egy nagy lehetősége.

Onana komoly kérője a rasszista szurkolói miatt állt el a szerződtetésétől
Fotó: AFP

„A döntő után az edzőm beszélt rólam egy nagyon érdeklődő klub vezetőivel. Végül azonban úgy döntöttek, hogy nem szerződtetnek, mert egy színes bőrű játékos miatt problémáik lettek volna a szurkolóikkal”

- idézte a kameruni kapust a Het Parool.

„A rasszizmus mindenütt jelen van, ezzel szinte minden idegenbeli meccsen szembesülök. De nem fogok emiatt lemenni a pályáról, hiszen pont ezt akarják elérni. Én viszont büszke vagyok arra, hogy fekete vagyok”

- folytatta Onana, aki a Barcelona utánpótlásából öt éve igazolt Amszterdamba.

„Már tizenkét éve Európában élek. A rasszizmus nem csak a futballban tapasztalható, hanem mindenhol. Sokkal a születésem előtt is így volt, és nyilván nem fog egyik napról a másikra, hirtelen eltűnni. De valamikor vége lesz, csak idő kérdése”.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.