INSIDER Merkely Béla: Négy pont, amiben megelőztük a világ nagy részét Merkely Béla elmagyarázta, miért áll jól Magyarország a koronavírus elleni védekezésben.
INSIDER 2021. 03. 15. Karikó Katalin és Merkely Béla is Széchenyi-díjas - mutatjuk a teljes névsort Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
POLITIK 2021. 03. 11. Merkely Béla: 1000 ágyat szabadítottak fel a fertőzöttek számára A rektor szerint az egészségügy a korábbiakhoz képest 20-25 százalékkal jobban terhelhető.
INSIDER 2021. 03. 11. Merkely Béla: Gyorsan terjed a brit mutáns vírus, egyre többen kerülnek súlyos, életveszélyes állapotba „Gyorsan terjed a brit mutáns vírus, egyre többen kerülnek súlyos, életveszélyes állapotba, és a napi halálozási szám is emelkedett„ – mondta az Origónak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Úgy gondolja, hogy a bevezetett szigorítások és a folyama
INSIDER 2021. 02. 21. Merkely Béla: az a jó vakcina, amit már megkaptunk Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva vasárnap.
INSIDER 2021. 02. 18. Merkely Béla kardiológust az orosz Szputnyik V vakcinával oltották be a koronavírus ellen Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora négy orvoskollégájával együtt kapta meg az oltást.
INSIDER 2021. 02. 01. Felpörögnek az események: így harcol Magyarország a Covid-19 ellen Hamarosan a kínai és az orosz vakcinából is milliós mennyiségek érkezhetnek Magyarországra, miután megkapták a gyártók a magyar engedélyt. Uniós engedélyt kapott a brit AstraZeneca-oltóanyag is, amivel Angliában már milliókat oltottak be. Előny, hogy Magy
INSIDER 2021. 01. 31. Merkely: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
INSIDER 2021. 01. 23. Kell az oltás? Merkely Béla professzor tiszta vizet öntött a pohárba Merkely Béla professzor elmondta, miért az oltás az egyetlen megoldás.
INSIDER 2020. 12. 27. Merkely: a Pfizer-BioNTech vakcinája a második oltás után 95 százalékos védettséget nyújt Százharminckét egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen a Semmelweis Egyetem Klinikáján szombat délután.