SZTÁR Lajcsi retteg: Elzárta magát beteg feleségétől, elárulta, miért A trombitaművész attól tart, hogy Boglárka elkaphatta a koronavírust a hétfői tárgyaláson, ahol hat órán át ült egy mára igazoltan koronavírusos férfi mellett.
INSIDER 2020. 10. 14. „Agyonverlek„ – támadt rá egy férfi Máriára, akinek lecsúszott maszkja Még most is döbbenten áll a történtek előtt a 64 éves N. Mária, akire a boltban rátámadt egy nagydarab férfi, mert néhány pillanatig nem takarta el az orrát a szájmaszk. A lecsúszott álarc miatt kétszer is az addig nyugodtan vásárló hölgy felé lendítette
MEDICINA 2020. 10. 13. Koronavírus – Franciaország sokkoló bejelentésre készül Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2020. október 13., kedd (MTI) – A koronavírus-járvány „tragédiával fenyegető” második hullámának megfékezésére Emmanuel Macron francia államfő sokkoló bejelentéseket tesz szerda este – jelezte az elnök
KÜLFÖLD 2020. 10. 13. Gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál: több mint 30-an fertőződtek meg Koronavírus-gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál és a vele egy épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, lapértesülések szerint a két intézményben eddig több mint harminc fertőződést jegyeztek fel.
OLDALVONAL 2020. 10. 13. Dráma a magyar bajnokságban, karanténba került a teljes csapat Az érintett klub a közösségi oldalán jelentette be, elmarad a meccs.
OLDALVONAL 2020. 10. 13. Koronavírus: Cristiano Ronaldo sem úszta meg A válogatott központjából érkezett a hír, biztosan nem focizik szerdán.
INSIDER 2020. 10. 13. Böjte atya gyermekei is csatlakoznak a covid elleni imalánchoz Rekordokat dönt a koronavírus-járvány: a múlt héten sokan haltak meg, illetve kerültek lélegeztetőgépre – van miért imádkozni. Egymillió gyermek fohászkodik Máriához a járvány elmúltáért. Böjte atya is készül a gyermekeivel.
OLDALVONAL 2020. 10. 13. Koronavírus: gyászol Francesco Totti, és miatta fél Olaszország Klubszínektől függetlenül megrendítette a szurkolókat a szörnyű hír. Elhunyt a világbajnok édesapja.
TÜZELŐÁLLÁS 2020. 10. 13. Mélyütés Cristiano Ronaldónak, nagy bajba került a koronavírus miatt Kútba esnek a nagyratörő tervei? Beütött a krach, a turizmus visszaesésével ugorhat a CR7-luxushotelek építése.
INSIDER 2020. 10. 13. Müller Cecília: Van rá példa, hogy elhúzódik a betegség Az Operatív Törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját kedden. Ismertették a friss információkat.