NÍNÓ Elképesztő bűntetteket hajtott végre a 18 éves kiskunhalasi fiú A fiatal válogatás nélkül mindent ellopott, amit csak tudott, de volt, hogy mások testi épségét is veszélybe sodorta.
NÍNÓ 2019. 07. 13. Tusfürdőtolvaj randalírozott Kiskunhalason, megharapott egy boltost Először azt hiszi az ember, hogy egy vígjátékról van szó, pedig ez a kemény magyar valóság. A rendőrök hamar le is csaptak a harapdálós elkövetőre, aki most csúnyán megütheti a bokáját.
NÍNÓ 2019. 04. 25. Pillanatokkal előtte szálltak ki az autóból, aztán porig égett - fotók Az autó fűtésével volt gond, ezért le kellett húzódnia az út szélére egy sofőrnek Kiskunhalason. Ám az Opel hamar füstölni kezdett, majd lángra kapott. A sofőrnek egy buszos sietett a segítségére, de a tűz hamar szétterjedt, amit csak a kiérkező tűzoltók
NÍNÓ 2019. 03. 15. Megrázó helyszíni fotók: hárman meghaltak a kiskunmajsai balesetben A balesetben ketten súlyosan sérültek, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
NÍNÓ 2018. 10. 28. Felfoghatatlan, egy szó nélkül kocsik elé lökött egy idős nénit a kiskunhalasi fiatal Az asszonynak nem esett baja és az ittas férfit is gyorsan elfogták a felháborító eset után.
INSIDER 2018. 06. 12. Megadóztatják az esővizet Annyi eső hullott egyetlen nap alatt Kiskunhalason, mint máskor egy hónap alatt. Ez újra rávilágított az esővíz elvezetésének problémájára. Ezért azt találták ki a város vezetői, hogy megadóztatják az esővizet, vagyis lakossági hozzájárulásból oldják meg
RIPOSTER 2018. 02. 22. Felfoghatatlan, hagyták pocsolyában feküdni a beteg magyar férfit A férfi az utcán lett rosszul, de senki sem állt meg, hogy segítsen rajta.
INSIDER 2017. 10. 20. Ilyen is van: nagyon elégedetten jött ki a magyar kórházból egy német nő Elképesztő, hogy mit tett, amikor hazaért Regensburgba.
INSIDER 2017. 07. 19. Rejtély Kiskunhalason: gyilkost kerestek, holttestet találtak Elfogatóparancs volt érvényben a férfival szemben, de a rendőrök holtan találták az otthonában a gyújtogatót.
NÍNÓ 2017. 07. 10. Brutális baleset Kiskunhalasnál: felismerhetetlenségig tört az autó A sofőr nem élte túl a hatalmas ütközést.